Ridley Scott scifisorozata nemsokára érkezik hozzánk is megint

Ridley Scott scifisorozata nemsokára érkezik hozzánk is megint

2021. december 5. 11:06, Vasárnap
A farkas gyermekei februárban folytatódhat itthon.

Bár nem HBO-s sorozat A farkas gyermekei, azaz a Raised By Wolves, hanem HBO Maxes, azonban itthon az HBO megvásárolta a jogokat, így tavaly már láthattuk az első évadot belőle, így feltételezhetően jövőre, egy nappal az amerikai premier után, mint legutóbb, ismét figyelemmel kísérhetjük a részeket, ami azt jelenti, hogy február negyedik reggel már kiderülhet számunkra, hogy miképp folytatódik a széria a szezonzárót követően.

A többek között Ridley Scott nevével is fémjelzett scifi szinopszisa a következő: "A sorozata a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Az emberiség kezdi uralma alá hajtani a világegyetemet. A gyarmatosítás korai szakaszában két android történetét követhetjük nyomon, akiknek az a feladata, hogy emberi gyerekeket neveljenek az egyik ismeretlen bolygón. A két androidnak – Apának és Anyának – komoly kihívással kell szembenéznie, amikor a növekvő kolóniát széteséssel fenyegeti egy vallási konfliktus. Az emberek hitének ellenőrzésre nehéz és hálátlan feladat."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások