Megrendelte az SLS gyorsítórakétáit a NASA

Megrendelte az SLS gyorsítórakétáit a NASA

2021. december 9. 18:21, Csütörtök
Ezzel az Artemis-program első 9 küldetését fednék le, egészen 2031-ig.

Az amerikai űrügynökség saját programja kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy februárban jöhet az első Artemis-küldetés, ami némi csúszást jelent az eredeti elképzeléshez képest, most viszont már nagyon közel állunk a rajthoz. Az illetékesek a napokban aláírták az új szerződést, ami a további küldetésekhez biztosítja az elengedhetetlen komponenseket.

A hivatalos közleményből megtudjuk, hogy megszületett az új szerződés, amelynek értelmében a gyorsítórakéták párjait leszállító Northrop Grumman biztosra veheti a partneri kapcsolat meghosszabbítását, a további példányok átvételét. Természetesen ők is bejelentették a fontos fejleményt, amely tulajdonképpen a tavaly aláírt dokumentum kiterjesztését jelenti, amíg ugyanis ez utóbbi az első 3 küldetésre vonatkozott, addig a mostani anyagban már az első 9 expedíciót fedik le. Ezek során nemcsak az eddig elért újításokat alkalmazzák majd a szilárd üzemanyagra támaszkodó gyorsítórakétáknál (amelyekhez hasonlót korábban az űrsiklók fellövésénél is használtak, bár azok többször is bevethetők voltak), de az egymást követő fellövések között is tovább csiszolják majd őket, hogy még nagyobb hatékonyságot (és biztonsági szintet) érjenek el.

Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy tulajdonképpen már az űrsiklók korának lezárulta előtt megindult a munka az új fejlesztésen, az Orbital ATK ugyanis már 2009-ben végrehajtotta az első statikus teszteket. Az azóta eltelt időszakban kompozit burkolattal cserélték le az eredeti külsőt, de az elektromos rendszerek és az üzemanyag kapcsán is további újításokat vezettek be, felhagyva az idejétmúltnak minősülő megoldások alkalmazásával. 2017-ben a Northrop Grumman vásárolta fel a céget, így már ők írhatták alá a tavalyi, 50 millió dolláros szerződést, most pedig biztosra vehetik a 4. és 8. küldetés közötti időszakra szánt újabb példányok átvételét, amit később az utolsó, a sorrendben 9. fellövésre tervezett, módosított változat kialakítása és annak tesztelése követ majd.

A gyártó jelenleg a második küldetésre szánt példányokkal készült el, de már dolgoznak a harmadik expedícióra szánt ikerpáron.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások