Menő plakát a legújabb mozifilmes játékadaptációnak

Menő plakát a legújabb mozifilmes játékadaptációnak

2021. december 9. 12:44, Csütörtök
Nemsokára érkezik a Sonic 2 előzetese.

Ma debütál a Paramount egyik soron következő premierjének, a Sonic, a sün (Sonic The Hedgehog) folytatásának első előzetese, melyet a stúdió az alábbi plakáttal harangozott be. A plakátképen pár fontos információ is található, például a film címe és a premier dátuma, és persze az is kiderül róla, hogy kik fognak visszatérni.

Azt, hogy elkészül a második rész, nem kell magyarázni, az első film elég komoly siker lett, minden idők egyik legsikeresebb játékadaptációjává vált. Amerikában mozis futása során a jegyeladásokból 146 millió dollár folyt be, míg Amerikán kívül 161 millió. Ezzel a film hazájában megelőzte a 131 milliós Tomb Raidert és a 144 milliós Detective Pikachut. Nemzetközileg már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ott a Warcraft 439 milliója tornyosul előtte, valamint a Rampage is 430 millió körül termelt, a 300 millió pedig két Resident Evil-epizódnak és a Prince of Persia-filmnek is megvolt.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások