Megszüntettek egy feltámasztott sorozatot

Megszüntettek egy feltámasztott sorozatot

2021. december 13. 16:55, Hétfő
Nem lesz több AP Bio.

Az NBC csatorna tavalyelőtt szüntette meg a második szezonja után az AP Bio című remek komédiáját, azonban az NBCUniversal streaming platformja, az akkor még indulás előtt álló Peacock megmentette a szériát és berendelt belőle egy harmadik évadot, majd annak premierjét követően egy negyedik szezont is. Azonban utóbbi őszi premierje után a napokban a sorozat készítője Twitteren jelezte, hogy a platform nem tart igényt további epizódokra komédiájából.

A Glenn Howerton és többek között Patton Oswalt főszereplésével készített sorozat egy kifejezetten cinikus, filozófiaszakos egyetemi tanárról szól, aki elbukja álmai állását és egy középiskolában helyezkedik el tanárként, aki azonban nem akar tanítani, viszont rájön, hogy milyen talpraesett diákjai vannak, és őket akarja fel- és kihasználni saját céljaira, többek között, hogy bosszút álljon azokon, akik miatt állást kellett váltania.

Listázás a fórumban