Tavaszra csúszik az első Artemis-küldetés

Tavaszra csúszik az első Artemis-küldetés

2021. december 29. 15:23, Szerda
Egy kisebb hiba miatt kénytelenek további várni, a szakemberek vizsgálódnak.

Míg a NASA a James Webb hivatalos rajtjára készült folytatódott az új óriásrakéta, valamint az ahhoz kapcsolódó friss kapszula részletes tesztelése. Ennek során észleltek egy kisebb hibát, aminek következtében most további vizsgálatokra van szükség, így az Artemis-program első fellövése tovább csúszik.

Legutóbb még arról írtunk, hogy februárban jöhet az első küldetés, ez azonban a jelek szerint a tavaszra tolódik át, mivel az ügynökség hivatalos blogbejegyzése alapján hibát észleltek a részletes tesztelés során. Az SLS és az Orion párosa ezekben a hetekben a Kennedy-űrközpont erre kijelölt kilövőállásában tartózkodik, az integrált tesztelési folyamat során minden fontosabb elemet igyekeznek kipróbálni, ennek részeként például korábban már beüzemelték az RS-25 típusú hajtóműveket, valamint az azokhoz kapcsolódó vezérlő-egységeket, amelyek egyben kellő redundanciát is biztosítanának. Ezek egyike hibásodott meg a napokban, emiatt pedig újból nekifutnak a kiemelten fontos teszteknek.

A mérnökök egyelőre nem tudják, hogy pontosan mi okozta a malőrt, így az irányítóközpont és a rakéta közötti kommunikáció, a visszaszámlálás szimulációja, a tartályok üzemanyaggal való feltöltése, valamint a vészhelyzetre tartogatott rendszer integrálása előtt ezt ki kell vizsgálni, majd pedig ismét sort kell keríteni a legutóbbi lépésekre. A teljes funkcionalitás és a hibamentes üzemelés igazolását követően tűzhetik csak ki a konkrét céldátumot, ami a mostani gond miatt mindenképpen heteket fog csúszni, legalábbis az eredetileg tervezett menetrendhez képest. Jelen pillanatban márciusi, esetleg áprilisi rajtot tartanak valószínűnek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások