Kínai fotók érkeztek a Marsról

Kínai fotók érkeztek a Marsról

2022. január 5. 22:47, Szerda
Ezeken a küldetés mindkét fő eszközét láthatjuk, a helyszín jellemzőivel együtt.

Alig néhány nappal ezelőtt közöltük hosszabb összefoglalónkat a tavalyi év fontosabb tudományos eredményeiről, ezt azonban január első napján egy szintén érdekes beszámoló követte, mégpedig a kínai illetékesek jóvoltából, akik a Marsról beérkezett fotókat tették most közzé a sajtóban.

A China National Space Administration (CNSA) egysége eredetileg még februárban érkezett meg a számára kijelölt orbitális pályára, ezt néhány hónappal később követte a hír, miszerint a Tianwen-1 már leszállt a Marson. Ennek köszönhetően Kína sorrendben második országként mondhatja el magáról, hogy ilyen eszközt juttatott el a szomszédos bolygó felszínére, ami mindenképpen fontos eredmény, viszont legalább ilyen izgalmas a további kutatási munkálatok, valamint az ezek révén megszületendő eredmények sorozata, ennek révén ugyanis tovább bővül a Marssal kapcsolatos tudásunk. Az év első napján a Shanghai Morning Post közölte a bolygó körül keringő egység, valamint a a felszínen közlekedő marsjáró, a Zhu Rong, felvételeit, amelyeken a jégsapkák, valamint a környék domborzati viszonyai is jól kivehetők.

Előbbi képeken magát a műholdat, valamint az alatta elhelyezkedő északi sarkvidéket vehetjük szemügyre, ez utóbbi kapcsán azonban rögtön megjegyzik, hogy nem a szokásosnak számító jégsapkákat láthatjuk, hanem a szárazjég által alkotott fehér réteget, amit egyes területeken a vízjég egészít ki. A bolygó körül keringő eszköz egy lecsatolható érzékelő, valamint annak nagy felbontású kamerái révén jelenik meg a képeken, ennek arany borítása, valamint a nagy átviteli sebességet biztosító antennái is megjelennek azokon, a harmadik fotón azonban már kizárólag a sarkvidéki terület bukkan fel, némileg furcsa benyomást keltve saját jellemzőivel. A marsjáró ezalatt saját helyszínéről készített fotót, amelyen a domborzati viszonyok köszönnek vissza.

A küldetés folytatódik, az elkövetkező hónapokban a felszín és a bolygó geológiai jellemzőinek kutatása lesz a fókuszban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások