3 billió dollár felett az Apple értéke

3 billió dollár felett az Apple értéke

2022. január 4. 17:31, Kedd
Az amerikai cégek közül elsőként érték el a fontos mérföldkövet, ám a növekedés lelassulhat.

Az Apple az 5G bevezetése és annak alkalmazása terén meglehetősen óvatos stratégiát követett, ez azonban a jelek szerint bevált, hiszen 2021-ben már ők adták el a legtöbb 5G-telefont. Most a cég piaci értéke miatt szerepelnek ismét a hírekben, az amerikai vállalatok közül ugyanis elsőként értek el egy komoly szintet.

A Wall Street Journal számolt be a napokban arról, hogy az Apple (a tengerentúli szereplők közül először) már 3 billió dollár feletti piaci kapitalizációval büszkélkedhetett, legalábbis az idei első első kereskedési nap egy rövid szakaszában, amikor a részvény árfolyama csaknem elérte a 183 dollárt. Ez mindenképpen fontos fejlemény, különösen annak fényében, hogy 2020 első felében a befektetők (és spekulánsok) ezen IT-óriások papírjaitól is igyekeztek minél gyorsabban megszabadulni, a pánikot azonban viszonylag gyors helyreállás követte, hiszen a mélyponthoz képest ma már háromszor magasabb szinten jár az árfolyam.

Arról sem feledkezhetünk el, hogy alig 3 évvel ezelőtt még az Amazonnal versenyeztek azon, hogy melyikük fogja elérni elsőként az 1 billió dolláros kapitalizációt, ami az Apple-nek végül 2018 augusztusában sikerült. Jelenleg az iPhone 13, az Apple Watch-sorozat, valamint a piacvezetőnek számító táblák mind hozzájárulnak a további növekedéshez, bár a bővülés üteme az elkövetkező hónapokban némileg lelassulhat. Igaz, hogy Steve Jobs 2011-es halála óta a cég értéke kilencszeresére ugrott, az elemzők előrejelzése alapján azonban most nagyjából évi 5 százalékos szinten stabilizálódhat a trend, miközben az Amazon esetében ez 16 százalék körül lesz, a többi IT-óriás pedig szintén magasabb számokat mutathat majd fel.

Hamarosan jöhet az újabb mérföldkő, a 4 billió dolláros szint elérése, ehhez azonban nagy valószínűséggel szükség lesz egy újabb nagy durranásra (ami talán a jövőre esedékes headset lesz, ez ugyanis már a vegyes/kevert valóság területére is beléphet).

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások