Kezdődhetnek a Neura­link inter­fészének klinikai tesztjei

Kezdődhetnek a Neura­link inter­fészének klinikai tesztjei

2022. január 24. 22:45, Hétfő
A rendszer fejlesztése csúszik, de működőképes.

2017 márciusában Elon Musk, a Tesla Motors és a Space X vezetője, valamint a munkatársai azt vizsgálták, hogy miképpen lehet összekötni az emberi agyat és a számítógépet. Az üzletember létrehozta a Neuralink nevű társaságot, amely egy koponyán belüli chipet vagy hasonló elektronikus eszközt akar megalkotni, hogy javítsa a memóriát vagy akár felgyorsítsa a másokkal történő kommunikációt. A Neuralink 205 millió amerikai dollár tőkét vont be, amelyet az N1 nevű első termék kifejlesztésére és további kutatásokra fordít.

A The Guardian számolt be arról, hogy a program áttörés előtt áll, ugyanis a kezdődhet a Neuralink által kifejlesztett implantátumok embereken való klinikai tesztelésének az előkészítése. A vállalat már csak egy vezető munkatársat keres, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik a területen. Ez egyúttal arra is utal, hogy a kísérletek eddigi szakaszai sikeresen lezárultak és eljött az ideje technológia embereken való kipróbálásának, valamint a szükséges hatósági engedélyek megszerzésének.

A Neuralink korábban már egy Pager nevű majom és a Gertrude nevű sertés bevonásával sikeresen tesztelte az interfészt. A majom esetében az interfész működését és hatékonyságát egy egyszerű számítógépes játékkal mérték és az állat a szoftver irányítását egy csatlakoztatott mesterséges intelligencia segítségével sajátította el. Később Pager már a felkínált joystick nélkül is irányítani tudta a játékot. A technológiát a jövőben az egészségügyben akarják alkalmazni. Az eredeti ütemterv arról szólt, hogy már 2020-ban megvalósulhat az emberek bevonása a tesztekbe, de a határidőket nem sikerült tartani. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy a technológia működőképes.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások