A tengerben végzi a Nemzetközi Űrállomás

A tengerben végzi a Nemzetközi Űrállomás

2022. február 9. 10:56, Szerda
Csaknem egy évtized múlva pottyan majd a tengerbe az ISS, amely 2030-ig üzemelne.

Még 2020-ban számoltunk be arról, hogy 20 éve volt lakott a Nemzetközi Űrállomás, amelyet eredetileg 1998-ban helyeztek üzembe, két évvel később pedig az első űrhajósok is megérkeztek oda. Most a pályafutás tervezett végét is bejelentették, eszerint 2031-ben számíthatunk majd a lezárásra.

A NASA január legvégén tette közzé az alacsony orbitális keringő ISS további pályafutásával kapcsolatos fejleményeket, amelyek a Biden-adminisztráció által korábban meghozott döntéseken alapulnak. Az illetékesek ugyanis még decemberben határozták el, hogy kitolják a korábbi határidőt, ennek eredményeként pedig egészen 2030-ig folytatják majd az állomáson zajló küldetések finanszírozását, vagyis az ISS egészen addig velünk marad, és csak ezt követően kerülhet sor az objektum kivezetésére, amely minden valószínűség szerint a szokásos módon történik majd, vagyis a méretes állomás belép a légkörbe, részben elég, majd pedig a maradványok az óceánba zuhannak, az űrügynökség által gyakran használt temető helyszínén.


A NASA az évtized második felében egyre nagyobb hangsúlyt helyez majd a magáncégek közreműködésére, ezek ugyanis már az űrállomások összeállítása és azok fellövése kapcsán is komoly szereplőként jönnek számításba. Szintén az elmúlt hetekben jelentették be, hogy 2025-öt követően alapvetően három külső partner bevonását tervezik, ezek sorrendben a Blue Origin, a Nanoracks LLC, valamint a Northrop Grumman Systems Corporation, amelyek kereskedelmi célú állomásokat juttathatnak el hasonló pályára, részben kiváltva, illetve kiegészítve az ISS meglévő funkcióit. Utóbbin eközben folytatódna a tudományos munka, amely elsősorban a mikrogravitációs környezetben elvégzett kísérletek terén hozhat további komoly előrelépéseket, ezt egyesek ráadásul az eddigi legtermékenyebb évtizedként írják le, legalábbis a mából előre tekintve.

A Nemzetközi Űrállomás kivezetése nem lesz egyszerű feladat, ez minden bizonnyal nem ég majd el teljesen a légkörbe való belépéskor, a nappanelek pedig befolyásolhatják a zuhanás pályáját – mindenképpen el kellene kerülni a meglepetéseket, amely korábban, így például a Skylab 1979-es nyugdíjazásakor már megtörténtek, bár akkor nem járt emberi sérüléssel a kisebb-nagyobb darabok lezuhanása.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások