Több mint 14 000 szellemjárat volt a brit repülőtereken

Több mint 14 000 szellemjárat volt a brit repülőtereken

2022. április 11. 22:10, Hétfő
A le- és a felszállásokra 2020 március és 2021 szeptember között került sor.

A Brit Polgári Repülési Hatóság (CAA) által nyilvánosságra hozott adatok szerint 2020 március és 2021 szeptember között összesen 14 472 úgynevezett szellemjáratot regisztráltak 32 helyi légikikötőben. Ezt azt jelenti, hogy az érintett repülőgépeken nem voltak utasok. A repülésekre ennek ellenére azért volt szükség, mert az egyes légitársaságok csak akkor tarthatják meg a fontos repülőtereken jó résidőkre szóló - jellemzően reggeli és esti - le- és a felszállási jogaikat, ha kellő mennyiségű le- és felszállást végeznek, azaz használják is azt. Ugyan a koronavírus-járvány alatt a szabályokat vagy hatályon kívül helyezték vagy enyhítettek azokon, de világszerte még így is több ezer olyan repülést hajtottak végre, amikor a repülőgépek fedélzetén alig vagy egyáltalán nem tartózkodtak utasok.

A Simply Flying nevű portál rámutatott, hogy a szellemjáratok közül közel ötezerre a londoni Heathrow repülőtéren került sor és az ilyen jellegű le- és a felszállásokat a vonatkozó szabályok lazítása, illetve hatályon kívül helyezése után is folytatták a légitársaságok. A CAA az összesítésébe kizárólag a nemzetközi szellemjáratokat számította bele.

A szigetország közlekedési minisztériuma közölte, hogy a pandémia ideje alatt a gyors cselekvés volt a lényeg, hogy megakadályozzák azt, hogy a repülőgépeknek üresen kelljen felszállniuk. De néhány ilyen repülésre más okokból így is sor került, például, hogy kulcsfontosságú munkaerőt vagy fontos szállítmányokat juttassanak el az egyik helyről a másikba.

A környezetvédők ugyanakkor bírálják a szellemjáratok magas számát. Anna Hughes, a Flight Free UK nevű szervezet munkatársa azt nyilatkozta, hogy ezeket a repüléseket könnyen meg lehetne akadályozni és ez még a klímának is jót tenne. Az aktivista azt a kérdést tette fel, hogy ha több mint 14 000 üres járat indult el az adott időszakban a brit légikikötőkből, akkor mennyi indulhatott el azóta. A The Guardian azt írta, hogy 2021 október és december között havonta átlagosan közel 500 szellemjáratot indítottak a brit repülőterekről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások