A Tejútrendszer magjába küldenének üzenetet

A Tejútrendszer magjába küldenének üzenetet

2022. április 24. 14:26, Vasárnap
Az ott élő idegeneknek köszönhetnénk ezzel, bár a kétoldali kommunikációra minimális az esély.

A földönkívüli élet kutatásával kapcsolatban többnyire a SETI munkálkodásáról számolhatunk be, erre viszont nem túl gyakran kerül sor, legutóbb például 2019-ben írtunk arról, hogy a szervezet a NASA-val közösen kutakodik. Most egy másik csapat szánta el magát egy részletes üzenet elküldésére, amit még véglegesíteniük kell.

A napokban tették közzé az előzetes anyagot, amelyben a Beacon in the Galaxy névre keresztelt projekt részleteit közlik velünk – illetve a területtel foglalkozó további kutatókkal, akiknek még szintén tüzetesen szemügyre kell venniük a dokumentumot. Ebben arról írnak, hogy a SETI eszköze, vagyis a kaliforniai Allen Telescope Array, valamint a kínai FAST (Aperture Spherical Radio Telescope) révén sugároznának egy hosszabb üzenetet a Tejútrendszer központja felé, ahol csillagok egy meglehetősen sűrű gyűrűje valószínűleg ideális körülményeket kínál az élet megjelenéséhez és annak megmaradásához, vagyis az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételhez.

A kínai fejlesztés eredetileg még 2016-ban állt munkába, mint a legnagyobb rádióteleszkóp, ennek bevonása tehát mindenképpen fontos részlet lenne. A közzétett anyag alapján az üzenet alapvető matematikai és fizikai koncepciókkal indítana, ezt követően DNS-adatokat, az emberekről és a Földről szóló információkat, valamint pozíciónkat sorolná fel, hogy az esetleges válasz feladásával se legyenek nagy gondok. Más kérdés, hogy az üzenet nagyon hosszú idő múlva érhet csak célba, annak elfogása és megértése komoly akadályt jelenthet (annak idején, az 1974-es arecibói üzenet tesztje számos Nobel-díjas kutatónak okozott nagy fejtörést), viszont ez is több a semminél – még akkor is, ha a válaszra több tízezer évet várnunk kell majd.

Az azóta elhunyt Stephen Hawking professzor évekkel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy nem kellene ezen erőlködnünk, egy sikeres kapcsolatfelvétel ugyanis olyan körülményeket idézhet elő, mint annak idején Kolumbusz partra szállása Amerikában – és ezúttal mi lennénk a fogadó fél.

Listázás a fórumban