Megvan, mikor láthatjuk a Védelmező 3-at

Megvan, mikor láthatjuk a Védelmező 3-at

2022. április 21. 12:36, Csütörtök
Jövőre érkezik az új The Equalizer-film.

A Sony bejelentette, hogy A védelmező-sorozat harmadik része 2023. szeptember elsején kerül bemutatásra az amerikai mozikban. Minderre azok után kerül sor, hogy két sikeres film és egy sikeres új tévésorozat is készült a 80-as évekbeli The Equalizer című széria alapján. A főszereplő ismét Denzel Washington lesz, a rendező pedig Antoine Fuqua.

Washington számára a The Equalizer volt az első olyan főszerepe, aminek a folytatására visszatért, és az okokat nem kell részletezni. A siker ugyanis egyértelmű volt. Amellett, hogy viszonylag jó véleményeket kapott az akciómozi, anyagilag is jól teljesített: a 2014-es első rész Amerikában 102 millió dollárt hozott, Amerikán kívül pedig 91 milliót (55 milliós költségvetésből), míg a 2018-as folytatás szinte megismételte (102+88 millió dollár) ezt az eredményt hasonló büdzséből (62 millió).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások