Növények nőttek ki a holdi talajból

Növények nőttek ki a holdi talajból

2022. május 25. 18:05, Szerda
Az érdekes kísérlet vegyes eredménnyel zárult, néhány következtetést már most levonhatunk.

Az elmúlt néhány évben ismét előtérbe került a Hold kutatása, ahogy az oda való visszatérést, illetve eljutást több nagyhatalom is tervezgetni kezdte. Legutóbb arról írtunk, hogy már atomreaktorokat raknának égi kísérőnk felszínére, most pedig növénytermesztésre vonatkozó kutatást folytattak le.

A Floridai Egyetem szakemberei jelentették be a napokban az érdekes eredményeket, amelyek meglehetősen vegyes képet mutatnak. A tulajdonképpeni munkát hosszú megalapozási időszak előzte meg, mivel 12 éven keresztül több alkalommal kérték a NASA hozzájárulását annak megkezdéséhez. Az amerikai űrügynökség végül beleegyezését adta, ezzel a kutatók 12 grammnyi holdi talajhoz jutottak hozzá, ezt követően pedig megindulhatott a kísérlet, amelynek során 12 különböző növény növekedését figyelték meg, a magok és a tápanyagokat tartalmazó kotyvalék felhasználásával. Most először próbálkoztak meg ezzel, így izgatottan várták az eredményeket.


A fejlemények mindenképpen érdekesnek bizonyultak, a növekedés során ugyanis eltérő ütemet és végkifejletet figyeltek meg. Kiderült, hogy az Apollo-11 küldetése során begyűjtött, a felszínhez legközelebb elhelyezkedő minta nem igazán alkalmas a növénytermesztésre, ezen példányok produkálták ugyanis a legrosszabb eredményt, az egyik növény pedig el is halt. Ez önmagában nem túl meglepő, hiszen a sugárzás által legjobban sújtott réteg komoly mértékben károsodik, miközben a mélyebben fekvő társai (amelyek mintáit az Apollo-12 és Apollo-17 résztvevői gyűjtötték be) már némileg védettnek minősülnek.

Ez utóbbiakban már jobb eredmény volt látható, a növekedés azonban itt is elmaradt attól, amit a Földön megszoktunk. Az ezt követően elvégzett genetikai vizsgálat rávilágított arra, hogy a növények stresszhatásként értékelik a regolit jelenlétét, az ilyen hatásokra adott szokványos válasszal reagáltak arra, emiatt volt lassabb, vontatottabb a növekedés. A jövőben folytatnák a munkát, hogy még részletesebb tudást szerezzenek a helyszíni növénytermesztésre vonatkozóan.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások