Bemutatkozott a Ryzen 7000

Bemutatkozott a Ryzen 7000

2022. május 24. 14:33, Kedd
Az AMD új sorozata nagyobb teljesítménnyel érkezik, de jön egy szerényebb család is.

A cég kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy brutális kártyával készülnek, április közepén azonban azt is jeleztük, hogy indul az új sorozat gyártása. Most ez utóbbi család mutatkozott be a nagyközönség előtt, a fontosabb részletekkel, néhány egyéb megoldással együtt.

A Computex 2022 alatt megtartott bemutató során megtudtuk, hogy hamarosan valóban megérkezik a Ryzen 7000-sorozat, amely már a Zen 4 névre keresztelt architektúrára épül. Ezek a chipek az AM5-foglalat, a DDR5-memória, valamint a PCIe 5.0 támogatásával futnak be, órajelük jóval 5 GHz fölé húzható, ezáltal pedig a teljesítmény is komoly mértékben növekedni fog az eddig látottakhoz képest. Az alaplapoknál három különböző sorozatra számíthatunk, ezek nyilván eltérő árakkal és opciókkal válnak elérhetővé, míg az integrált grafikus vezérlőknél az RDNA 2 megjelenésének köszönhetően kapunk majd jóval nagyobb erőt.


A fenti beágyazott videóban megtekinthető beszédben megemlítik, hogy a DDR4 támogatása nem lesz jelen, viszont az AM4-foglalathoz használt hűtőegységeket továbbra is felhasználhatjuk, ez némi segítséget jelent majd a felhasználóknak. Az egyszálas üzemmód esetében legalább 15 százalékos előrelépést valósítanak meg, az új chipek tulajdonképpen két, egységesen 5 nanométeren készülő chipletre épülnek, amelyek mindegyike 8 magot tartalmaz, az új foglalat pedig már 170 wattos fogyasztással is megbirkózik, miközben az egyes magokhoz rendelt L2-gyorsítótárat megduplázzák. Ahogy arról korábban szintén írtunk, az X670E jelzésű chipset lesz a legizmosabb, ezt az X670 és a B650 követi a sorban, szerényebb jellemzőkkel – ez utóbbi például már csak egyetlen NVMe-csatlakozó esetében támogatja a PCIe 5.0-technológiát, a grafikus kártyáknál ez elmarad.

Eközben a Mendocino néven olyan noteszgépes APU-kat is bemutattak, amelyek Zen 2-magokra és az RDNA 2 grafikus vezérlőkre támaszkodnak, szerényebb kialakítással, alacsonyabb árakon. A megjelenés mindkét esetben az év második felében, jó eséllyel az ősz folyamán valósul majd meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások