Több új modellel készül a MINI

Több új modellel készül a MINI

2022. június 25. 06:47, Szombat
A cég új sorozatának tagjai jobban eltérnek majd egymástól.

A MINI fejlesztéseiről nem túl gyakran számolunk be, az anyacég BMW azonban már jóval többször szerepel híreinkben, legutóbb például arról írtunk, hogy Debrecenben építenek klímasemleges gyárat. A kisebb autóiról ismert leány most friss bejelentést tett, amelyben egy teljesen új sorozat piacra dobását vetítik előre.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy az illetékesek sokat várnak az új külalaktól, amely a Charismatic Simplicity névre keresztelt elgondolás keretében jött létre. Ennek révén a megszokott, hagyományos formát ötvöznék egy jóval modernebb megközelítéssel, a családon belül pedig az egyes modellek jobban eltérnek majd egymástól, így a korábban hangoztatott kritikák itt kevésbé lesznek érvényesek. Több elektromos változat debütálása is esedékes, az új meghajtás az illetékesek szerint még inkább lehetővé teszi a kialakítás újragondolását.

Ami ez utóbbi, elektromos példányokat illeti, a várakozások szerint egy nagyobb OLED-kijelző alkalmazására számíthatunk, könnyen lehet viszont, hogy a sofőr saját kijelzőjét egy közös, középen elhelyezett érintőképernyő váltja majd fel. Felmerül egy teljesen kerek panel alkalmazása, ezzel a MINI lenne az első gyártó, amely ilyen megoldást integrálna saját járműveibe, de a középső panel alatt megmaradnak majd a megszokott kapcsolók, amelyek a mostani modellek révén jól ismertnek számítanak. Eközben a lámpák kialakítása és elhelyezése is módosulhat, ezekre talán nagyobb hangsúlyt fektetnek majd, mint eddig.

A cég részéről egyelőre ennyi hangzott, meglátjuk, ezt milyen konkrétumok követik majd a sorban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások