Nem javasolják kisgyerekeknek a szuperkutyás animációs filmet

Nem javasolják kisgyerekeknek a szuperkutyás animációs filmet

2022. június 25. 11:21, Szombat
12-es karikát kapott a Szuperállatok ligája.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.


És a jelek szerint a döntnököknek valami nem tetszhetett a DC Szuperállatok Ligája című animációs film előzetesében, ugyanis a forgalmazó által korábban megajánlott 6-os korhatár karikát 12-esre cserélték le, mint az a fenti, újonnan kiadott előzetesen is látszik. Az okokat ilyenkor természetesen nem kürtölik szét, nem küldik ki a sajtónak, de lehet, hogy a neten, esetleg egy hivatalos honlap eldugott sarkában lehet olvasni az indoklásról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások