Komoly pénzbüntetést kapott a Google Oroszor­szágban

Komoly pénzbüntetést kapott a Google Oroszor­szágban

2022. július 20. 10:46, Szerda
A vád a helyi hatóságok által nem kívánatosnak minősített tartalmak törlésének a megtagadásáról szól.

Egy moszkvai bíróság 21,1 milliárd rubelre bírságolta a Google-t a Reuters hírügynökség jelentése alapján. Az amerikai internetes cégnek 373 millió dollárnak megfelelő összeget kell fizetnie, mert a bíróság szerint többször elmulasztotta eltávolítani az Oroszországban illegálisnak minősített tartalmakat. A bírságot a Google éves oroszországi forgalmának arányában számították ki. Az ügy többek között az Oroszország és Ukrajna közötti háborúról szóló állítólagos "álhírekkel" kapcsolatos.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) azt követően nyújtotta be a keresetet, hogy a tartalmak törlésével kapcsolatos, régóta húzódó vita az ukrajnai orosz invázió februári kezdetével eszkalálódott. A hatóság különösen a Youtube videoszolgáltatást és az ott elérhető, Oroszország által illegálisnak tartott tartalmakat kifogásolta. A Twitterrel, valamint a Facebook és az Instagram platformokkal ellentétben azonban a Youtube-ot nem blokkolták Oroszországban.

A Roszkomnadzor konkrétan azzal vádolta a Youtube-ot, hogy "hamis híreket terjesztett az ukrajnai különleges katonai művelet menetéről" és ez lejáratta az Orosz Föderáció fegyveres erőit. Ezen túlmenően a Youtube szélsőséges nézeteket tartalmazó tartalmakat is megenged és illegális tüntetéseken való részvételre szólítja fel a gyerekeket. Anton Gorelkin, a parlament információs politikával foglalkozó bizottságának helyettes vezetője szerint a Google demonstratívan semmibe veszi az orosz törvényeket. "Nem nehéz megjósolni, hogy ez a hozzáállás mihez fog vezetni: a Google azt kockáztatja, hogy teljesen elveszíti az orosz piacot" - írta a Telegramon.

Moszkva már régóta kifogásolja, hogy külföldi technológiai platformok olyan tartalmakat terjesztenek, amelyek sértik a korlátozásaikat. A Google-t 2021 végén már 7,2 milliárd rubelre büntették, majd letiltották a Google orosz részlegének bankszámláját, ami miatt a leányvállalat csődöt jelentett, és nem tud fizetni a helyi alkalmazottainak. Májusban az orosz hatóságok a Reuters szerint a Google helyi leányvállalatának számláit is lefoglalták. A Google Oroszország ezután fizetésképtelenséget jelentett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások