Három Hold-küldetést akar Kína

Három Hold-küldetést akar Kína

2022. szeptember 19. 12:37, Hétfő
Egy új ásvány és energiaforrás beazonosítását követően döntöttek a további küldetések mellett.

Állandó kísérőnk kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy megvannak az amerikai holdraszállás helyszínei, amelyek messze esnek a korábbi küldetések landolóhelyeitől. Eközben persze a kínai törekvéseken is rajta tartjuk egyik szemünket, a jelek szerint pedig folytatódik a sikeres sorozat, amely egy némileg meglepő eredmény után kap újabb lendületet.

Még évekkel ezelőtt számoltunk be arról, hogy sikerült a kínai leszállás, amelyet a sorrendben negyedik egység hajtott végre. Azóta megérkezett a helyszínre a közvetlen utód is, amely a Chang’e 5 (vagyis Csang-o–5, Holdistennő-5) nevet kapta meg, ez pedig már kőzetmintákat is begyűjtött, amelyet az azóta eltelt időszakban sikerült alaposan kielemezni. A részletes munka során egy új ásványt azonosítottak be, amelyet a Changesite-(Y) névre kereszteltek, ennek legnagyobb előnye pedig a hélium-3 jelenléte, amely egy napon akár közvetlen energiaforrásként is szolgálhat majd az ottani űrhajósok, a jövőbeni küldetések résztvevői számára. Az újabb eredményeket a napokban tették közzé, ezt egy további bejelentés követte a sorban.

A National Space Administration illetékesei ugyanis három további expedíciót terveznek, amelyeket továbbra is emberi résztvevők nélkül bonyolítanának le. Mindez annyit jelent, hogy legalább 3 újabb landolóegység indul majd útnak, mégpedig az elkövetkező évtized során, ez pedig nyilván az amerikai erőfeszítések megkettőzéséhez vezet majd, hiszen a két nagyhatalom versenyfutása az űrben is fokozott erővel folytatódik. A NASA a maga részéről már az SLS első fellövésére készül, amelyet eddig kétszer halasztottak el, szeptember végén azonban végre sikerülhet az újabb próba, a hibák kijavítása után.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások