Jól rajtolt el a Nothing telefonja

Jól rajtolt el a Nothing telefonja

2022. szeptember 17. 08:43, Szombat
A második legnagyobb piacon sikeres volt a debütálás, jönnek a további frissítések.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy hosszas várakozás után végre valóban összeállt a Nothing telefonja, ez pedig azóta a piacon is megjelent, legalábbis néhány országban. A második legnagyobb piacon a jelek szerint eddig jól alakulnak az eladási számok, így nem szembesültek nagy problémákkal.

A Nothing Phone (1) egy nemrég elhangzott interjú szerint Indiában augusztus végéig már 100 ezer példányban talált gazdára, ami azt jelenti, hogy ezt a kerek számot alig 20 nap alatt hozták össze. Ez mindenképpen fontos eredménynek számít, még akkor is, ha egyelőre nem ismerjük a globális adatokat. Saját árkategóriájában ráadásul kifejezetten szép helyen áll a telefon, legalábbis a Flipkart oldalán, ami arra buzdítja az illetékeseket, hogy további komoly munkát fordítsanak a szoftveres frissítésekre. Hamarosan befut a Nothing OS 1.1.4, amely az akkumulátor és a kamerák terén hoz majd további optimalizációt, kijavítva néhány zavaró hibát. Kérdés viszont, hogy az Android 13 mikor bukkan majd fel a készüléken, ennek hivatalos megjelenése ugyanis nem a számukra ideális időpontban valósult meg.

A Nothing a OnePlus-márkát annak idején sikeresen felfuttató Carl Pei második próbálkozása. A vezető még 2020 őszén okozott nagy meglepetést, amikor bejelentette távozását az eredeti cégtől, azóta pedig új vállalata mindössze egy fülhallgatót, valamint a fenti telefont mutatta be és dobta piacra. Ez utóbbi amúgy egy 6,55 hüvelykes OLED-kijelzőre épül, amelyet a Snapdragon 778G+ chip, az 1080 x 2400 pixel felbontás, 8 vagy 12 GB RAM, 128 vagy 256 GB-os tároló, valamint egy 4500 mAh-s akkumulátor egészít ki. A képkészítés terén már 50 megapixeles érzékelőket kapunk, az előlapi szelfikamera pedig 16 megapixeles.

A jelek szerint odaát most az árakat is csökkentik, az ünnepi időszak alkalmából. Ezzel durván 400 dollárért juthatnak majd hozzá a legolcsóbb példányhoz, a legdrágább változat viszont 480 dollárt kóstál majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások