Bemutatkozik a Pixel Fold

Bemutatkozik a Pixel Fold

2022. október 1. 12:36, Szombat
A Google most ránthatja le a leplet hajlítható telefonjáról, amely a szokásos párost egészíti ki.

A cég hordozható megoldásainak hivatalos bemutatója már nagyon közel van, erre október elején kerítenek sort. Legutóbb a Pixel Watch részleteiről írtunk, most azonban a további kiszivárogtatások, valamint a Google által közzétett videó mellett az is felmerült, hogy végre hivatalosan is beharangozhatják a hajlítható változatot.

A napokban először maga a Google tett elérhetővé egy rövidebb videót, amelyen már a Pixel 7 Pro külalakját vehetjük szemügyre. Ezt alább beágyazva mi is megtekinthetjük, és bár azt nem közölték, hogy a hardveres specifikáció pontosan mennyiben módosul a tavalyi felálláshoz képest, minden bizonnyal a második generációs Tensor-chip lesz a legfőbb változás, míg a dizájn és a többi hardveres komponens marad nagyjából ugyanolyan. Eközben azonban egy rövid Twitter-bejegyzés is napvilágot látott, amelyben már a rendezvényen felsorakozó készülékek listáját állítják össze – ezen pedig egy komoly meglepetés is helyet kapott.


A jelek szerint a cég a Pixel 7 és Pixel 7 Pro mellett a már említett okosórát, valamint két Nest-terméket ismertet, ezeket azonban várhatóan kiegészíti majd a Pixel Tablet, amelyet már a májusi rendezvényen is beharangoztak, valamint a Pixel Fold, amely nevének megfelelően már hajlítható kialakítással jelenne meg a piacon. Ez utóbbi két megoldás egyelőre nem rajtol el, a debütálásra ugyanis még néhány hónapot várni kell, vagyis a hajlítható okostelefon valamikor a jövő év elején bukkan majd fel. Jó eséllyel az Oppo Find N kialakítását veszik alapul, 5 kamerával, valamint saját chippel.

A cég saját rendezvényére október 6-án kerítenek sort, erről mi is beszámolunk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások