Bemutatkozott a Meta Quest Pro

Bemutatkozott a Meta Quest Pro

2022. október 13. 09:20, Csütörtök
Magas áron, ám új funkciókkal érkezik a készülék, többek között az Apple ellen.

A Meta várható megoldásaival kapcsolatban nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy sokkal jobb VR-headsetet ígért a cég, ennek hivatalos bemutatójára pedig most kerítettek sort. A cég első embere ismertette a fontosabb részleteket, egyben pedig célzott az Apple szerinte nem túl pozitív szerepére.

A termékcsalád hivatalos oldalán vehetjük szemügyre a Quest Pro fontosabb részleteit, amelyek közül a következő generációs optikát, a vadonatúj Qualcomm Snapdragon XR2+ chipet, a 12 GB memóriát, a 256 GB-os belső tárolót, valamint a 10, nagy felbontású érzékelő jelenlétét emelik ki. Ez utóbbiak fele belül, másik fele pedig kívül helyezkedik el, A két LCD-kijelző a magyarázat szerint még szebb színeket jelenít meg nekünk, az új változat pedig ugyanazon területen 37 százalékkal több pixelt alkalmaz, mint a közvetlen előd, a Quest 2. A VR és az AR mellett megjelenik itt az MR (Mixed Reality), ebben szintén a kamerák jönnek nagyon jól, a cég azonban a platform nyílt jellegét is igyekszik kihangsúlyozni.


Mark Zuckerberg a bemutató alatt kitért arra, hogy tulajdonképpen minden egyes periódusban jelen volt egy kifejezetten zárt, valamint egy nyitott platform, amelyek egymással vetélkedtek. Ekként jellemezhető a Windows és a Mac, valamint az Android és az iOS párharca, amivel nyilván arra utalt, hogy most az ő megoldásuk képviseli a nyitott szegmenst, miközben az Apple (állítólagos) fejlesztése már egyértelműen a zárt platformok közé tartozik. Ez utóbbi létezése egyelőre még puszta pletyka, viszont jól érzékelhető a feszültség a két cég között, ami egyebek mellett az App Tracking Transparency (ATT) bevezetése kapcsán jött létre, hiszen ezzel az iOS-felhasználók kijelentkezhettek a követés alól, ami a Meta számára eddig durván 10 milliárd dolláros bevételkiesést eredményezett.

Az új headset hivatalos ára 1500 dollár, ami nem nevezhető kedvezőnek, a tulajdonképpeni megjelenés néhány hét múlva valósul meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások