Egyre több fegyver készül 3D-nyomtatóval

Egyre több fegyver készül 3D-nyomtatóval

2022. november 9. 22:31, Szerda
A tendencia veszélyes, főleg azért, mert már egyes félautomata és automata modellek is előállíthatók ilyen módon.

A világ első 3D-nyomtatással megalkotott, működő lőfegyverét 2013 májusában készítette el a Defense Distributed (DD) nevű csoport. 2014-ban Japánban két év börtönbüntetésre ítélték a 28 éves Yoshitomo Imurát, akinél a rendőrség összesen öt lőfegyvert talált. Azokat részben ő tervezte, majd 3D-nyomtatóval le is gyártotta. Az államügyészség szerint a fegyverek működőképesek voltak és ezek közül kettő "halálos lőszerrel" is ellátható volt. 2018 augusztusában a Washington államban lévő Seattle szövetségi bírósága átmeneti időre leállította az internetről letölthető és 3D-nyomtatóval elkészíthető fegyverek szoftverének a forgalmazását. Kicsivel később kiderült, hogy a bírói tiltás ellenére kaphatók lesznek a 3D-nyomtatású fegyverek tervfájljai.

Most a BBC arról számolt be, hogy a Metropolitan Police különleges osztagának rendőrei október elején feltártak egy "rögtönzött 3D-s lőfegyvergyárat" Londonban. A jelentés szerint a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) az ott gyártott fegyvereket "új fenyegetésnek" minősítette, mivel azok már nem megbízhatatlan, egylövetű modellek, hanem tartósabb kivitelűek. Az üzem működtetésével és a fegyverek előállításával két férfit gyanúsítanak. A rendőrség nem közölt részleteket a lefoglalt fegyveralkatrészek pontos mennyiségéről.


A BBC azt írta, hogy az üzemben készített fegyverek alkatrészeinek 80-90 százaléka 3D-nyomtatókból származott. A többi részegység, például a puskacsövek fémből voltak, azokat ugyanis továbbra is hagyományos módon kell előállítani. Matthew Perfect, az NCA Nemzeti Lőfegyver Központjának vezetője aggodalmának adott hangot és közölte, hogy Nagy-Britanniában senki sem szeretné ezeket a fegyvereket az utcákon látni. A 3D-nyomtatóval gyártott fegyverekkel kapcsolatban komoly biztonsági probléma, hogy azokat nehéz nyomon követni, mivel nem rendelkeznek sorozatszámmal. Szerencsére az ilyen modellek száma még mindig csekély a hagyományos készítésű lőfegyverekhez képest. Bűnszervezetek vagy szélsőségesek is kevésbé használják azokat, mert más módon is hozzájuthatnak illegálisan fegyverekhez.

A 3D-nyomtatással előállított fegyverek azok számára jelentenek alternatívát, akik nem jutnak hozzá illegális példányokhoz. Azonban egyre több olyan szélsőséges van, aki maga is 3D-nyomtatóval akar fegyvereket gyártani és használni, ezen a területen egy egész Európára kiterjedő tendencia figyelhető meg. Voltak ilyen esetek Spanyolországban, Svédországban, Németországban, Hollandiában és már néhány az Egyesült Királyságban is. A jobboldali szélsőséges csoportok különösen érdekeltek ebben. A helyzetüket megkönnyíti, hogy a világhálón számos 3D-nyomtatású fegyverek előállítására vonatkozó anyag érhető el.


Újdonság, hogy a 3D-nyomtatókkal már automata fegyvereket is gyártanak, amelyek több lövést képesek egymás után leadni és nagyobb teljesítményűek. Ez magában foglalja az FGC nevű félautomata modellt is, amelyet úgy tervezték, hogy csak olyan alkatrészeket használjon, amelyek nincsen szabályozva az Európai Unióban. A szakértők szerint a 3D-s fémnyomtatási technológia fejlődésével a következő években a probléma tovább súlyosbodhat. A lőfegyverek így még tartósabbá és megbízhatóbbá válnak. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ilyen fegyvereket belátható időn belül teljes egészében 3D-nyomtatóval lehet majd készíteni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások