Az Enola Holmes 2 nem döntött rekordokat

Az Enola Holmes 2 nem döntött rekordokat

2022. november 15. 14:09, Kedd
Némiképp csalódást keltően szerepelt az új Enola Holmes a Netflixen. Legalábbis nem robbantott.

Az Enola Holmes premierje előtt azt jósoltuk, hogy az lehet a Netflix eddigi legsikeresebb filmje, azonban végül csak az "egyik legsikeresebb" lett: az akkori mérőszámok alapján az Extraction 99 millió előfizetésről lett elindítva 28 nap alatt, a Bird Box 89 millióról, a Spenser Confidential 85 millióról, amit a 78 milliós Old Guard és a 76 milliós Enola Holmes követett. Azóta a Netflix váltott, és most már azt kommunikálja, hogy mit hány órán át néznek, és bizony ezek alapján lehet, hogy egyik említett filmet sem fogja megközelíteni a második rész.

Persze az Enola Holmes 2 önmagában még így is nagyon, nagyon sikeres, hiszen egy kosztümös filmről van szó, A-listás név nélkül, azonban a 64 millió órás nyitóhétvégét simán felülmúlta a pár hete bemutatott The School for Good and Evil (78 millió), és akkor az idei legnagyobb sikerekről, a The Adam Projectről (92 millió) és The Gray Manről (88 millió) ne is beszéljünk. Az EH2 inkább az olyan 55 és 60 millió óra között debütáló filmekhez volt közelebb, mint a Me Time, a Senior Year vagy a The Day Shift.

A nagy kérdés, hogy a nyitány után a film második hete hogy sikerül, hiszen egy dolog a kezdeti érdeklődés, és egy másik, hogy az milyen mértékben tart ki vagy esik vissza később. Miután a már említett The Gray Man és The Adam Project éppen az Enola Holmes-t szorította ki a tízes örökranglistáról annak 4. és 5. helyére felkerülve, most a 10. helyen a The Kissing Booth 2 áll 209 millió órányi megtekintéssel. Egy tizedik hely már nagyon jó eredménynek számítana, hiszen azt jelentené, hogy a régi filmnél jobb első hónapot hozott a második rész, bár ez valahol elvárás lenne, hiszen az első részre annak premierhónapja után még nagyon sokan rátaláltak, többek között 9,5 millió órával múlt héten is a legnézettebb filmek közé került vissza.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások