Árakat emel az Xbox

Árakat emel az Xbox

2022. december 7. 13:51, Szerda
A lépés elsősorban a prémium játékokat érinti, a hardvernél még kivárnak.

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy a Sony példáját követve árakat emelne az Xbox, erre azonban eddig nem került sor. Egy friss bejelentés alapján a közeljövőben lépik meg az emelést, ez azonban nem érint minden termékvonalat és meglévő ajánlatot.

A napokban az IGN számolt be arról, hogy a Microsoft részéről is megerősítették a várható áremelést, amelyre a jelek szerint a jövő év elején kerül majd sor. Eszerint elsősorban a prémium kategóriás, AAA-besorolású játékoknál számíthatunk a nagyobb, magasabb árakra, vagyis leginkább a Starfield, a Redfall, a Fable, valamint a hozzájuk hasonló alkotások kerülnek majd többe, mégpedig átlagosan durván 10 dollárral. Mindez azt jelenti, hogy a megszokott, 60 dollár körüli szintről 70 dollárra ugranak az árcímkék, ez azonban egyelőre nem érinti az előfizetéseket, hiszen a most elmondottak alapján az Xbox Game Pass és a PC Game Pass esetében nem terveznek hasonló lépést.

A redmondi cég számára nyilván nem égetően fontos a fenti előfizetések díjainak megemelése, hiszen ezek amúgy is biztos, stabil jövedelemforrást jelentenek, a mostani lépéssel pedig még vonzóbbá tehetik őket. Legalább ilyen érdekes és fontos azonban, hogy a hardver esetében egy darabig nem terveznek semmilyen változást, vagyis a konzolok és azok kiegészítői egyelőre nem drágulnak, ezzel pedig a riválisétól eltérő utat választanak, hiszen a PlayStation 5 kapcsán korábban már szintén olvashattunk erről – igaz, eközben az is kiderült, hogy még vékonyabb PS5 van érkezőben.

Az előfizetéseknél egyesek szintén módosításokra számítanak, meglátjuk, hogy 2023 első felében mennyiben valósul majd ez meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások