Xbox-kontrollert jelentett be az Asus

Xbox-kontrollert jelentett be az Asus

2023. január 5. 22:35, Csütörtök
A CES alatt mutatkozott be a megoldás, amely három eltérő módon csatlakozhat a konzolhoz.

A Microsoft konzolos vonalán belül nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy egyedire szabhatók az Xbox Elite 2-vezérlők, ezzel tehát a máshol korábban látott megoldást alkalmazták itt. A kínálatot most az Asus egészíti ki, amely saját családját bővíti egy új megoldással, kifejezetten az jelenlegi Xbox-generáció alatt.

A napokban végre elindult a sokak által várt CES 2023, az első jelentések pedig csütörtökön gyorsan be is futottak. Ezek között kapott helyet az Asus hivatalos bejelentése, amelyben már a ROG Raikiri Pro típusú Xbox-vezérlő fontosabb részleteiről értekeztek, kiemelve a komolyabb újításokat. A fejlesztés egy kisebb, 1,3 hüvelykes OLED-kijelzővel fut be, ezen animált háttérképeket jeleníthetünk meg, de a szöveges tartalom közlése, a profilváltás, valamint az egyes komponensek (akkumulátor, mikrofon, Bluetooth) gyors ellenőrzése is lehetséges lesz. Emellett két kisebb különálló gomb felel a gyors profilváltásért, ezek a vezérlő tetején helyezkednek el, a listán azonban további példányok is helyet kaptak.

Ahogy az a hivatalos oldalon mellékelt képekből gyorsan kiderül, a játékosok egy kerek D-pad, 4 hátsó, programozható gomb, valamint trigger lock bevonásával irányíthatják majd karaktereiket, az Armoury Crate PC névre keresztelt alkalmazáson keresztül pedig gyorsan egyedire szabhatják a vezérlést. Ez utóbbival a gombok programozása, a joystick érzékenysége, a trigger-módok, illetve egyéb jellemzők is kényelmesen módosíthatók, magát az eszközt pedig három eltérő módon csatlakoztathatjuk a konzolhoz. A listán ezúttal az USB-C, az alacsony késleltetésű, 2,4 GHz-es RF-mód, valamint a Bluetooth kapott helyet, de megemlítik itt az ESS DAC, valamint a hagyományos jack-dugó jelenlétét is.

A hivatalos árat egyelőre nem tudjuk, a megjelenés viszont jó eséllyel a második negyedévben valósul majd meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások