Végső előzetest kapott Gerard Butler kőkemény repülős akciózása

Végső előzetest kapott Gerard Butler kőkemény repülős akciózása

2023. január 5. 17:15, Csütörtök
Ilyen lesz a Plane.

Nemrég derült ki, hogy hamarabb látjuk Gerard Butler repülős akciózását, hiszen a Lionsgate bejelentette, hogy előre hozta a Plane című akciófilmje amerikai premierdátumát január 27-ről január 13-ra. Ehhez most érkezett egy utolsó trailer is, hogy még jobban megnyomják a startot.


A filmet Jean-François Richet rendezte Charles Cumming és J.P. Davis forgatókönyve alapján. A francia rendező korábban már készített egy hollywoodi filmet, A 13-as rendőrörsöt, de az nem vált be túlságosan, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a folytatásban ismét francia alkotásokon dolgozott. Ezek közül azonban a két Halálos közellenség-film remekül sikerült, és a Párizs császára sem lett rossz, így kapott most egy új lehetőséget.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások