30 játékkal jön a PSVR 2

30 játékkal jön a PSVR 2

2023. január 13. 17:58, Péntek
A Sony jelezte, hogy több fontos cím is elérhető lesz a készüléken, ez sokakat meggyőzhet.

A CES 2023 alatt több fontos bejelentésre is sor került a japán gyártó részéről, ezek között egy egyedire szabható, elsősorban a valamilyen fogyatékkal élőknek készült kontroller is helyet kapott, de megemlítették a szintén érkezőben lévő PSVR 2 szoftveres oldalát is, amely már a fanatikus játékosok számára lehet érdekes. Kiderült, hogy több fontos cím is elérhető lesz, ez pedig fontos fejlemény.

A PSVR 2 megjelenése már közel van, ám az utóbbi hónapokban nem igazán számolhattunk be további részletekről – arról még 2021 vége felé írtunk, hogy a megoldás OLED-kijelzőkkel jelenik majd meg. Most azonban sor került a Sony hosszabb bemutatójára, amely alább beágyazva is megtekinthető, ebben pedig kitértek arra, hogy az új headset többek között a Gran Turismo 7 játékot is megfelelő módon kezeli majd, hiszen ez utóbbihoz megjelenik az ehhez szükséges frissítés. A kiegészítés ráadásul ingyenes lesz, elhangzott azonban az is, hogy a debütálás pillanatában összesen 30 alkotás bukkan majd fel a kínálatban, amelyek között a Resident Evil Village VR-módja, valamint a Horizon Call of the Wild is helyet kapott.


A PSVR 2 a tervek szerint február 22-én jelenik meg a piacon, a fent említett OLED HDR-kijelzőkkel, amelyek mindkét szemünknek 2000 x 2040 pixel felbontást kínálnak, 120 Hz-es frissítési ráta és 110 fokos látószög mellett. A 4K HDR támogatása megoldott, az új Sense-kontrollerek pedig haptikus visszajelzéssel és adaptív triggerekkel futnak majd be, ahogy azt a PS5 DualSense-vezérlők esetében már korábban is láthattuk.

A hivatalos ár 550 dollár lesz, meglátjuk, hogy ez mennyiben lesz megfelelő a szélesebb tömegek meghódításához.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások