Februárban itthon is látható lesz Kevin Hart Die Hard paródiája

Februárban itthon is látható lesz Kevin Hart Die Hard paródiája

2023. január 14. 20:36, Szombat
Februári premier lesz a Die Harter.

Február 24-én válik elérhetővé a Prime Video platformon (vélhetően globálisan), valamint a dél-afrikai mozikban a Die Hart című Kevin Hart-sorozat film formájában. A Quibi digitális platform által készített szériáról van szó, amit a Quibi megszűnése után a Roku vett át, most pedig a jelek szerint az Amazon - a formátumváltás érthető, hiszen már az első évad is mondhatni egy szétszabdalt film volt.

A korábban Action Scene címen berendelt sorozat a komikus standupos mozifilmjének nyitójelenetét bővíti ki, mely során Hart élete akciófilmes szerepét próbálja megszerezni, mert unja, hogy folyton komikus mellékszereplőként kell villognia. Ehhez pedig egy kiképzésen kell részt vennie. Hart mellett az első szezonban, vagyis a filmben John Travolta, Nathalie Emmanuel, Jean Reno és Josh Hartnett kapott kiemelt szerepet.

Érdemes megjegyezni, hogy jelenleg is készül a folytatás, amit Eric Appel rendezett Derek Kolstad forgatókönyvéből, és olyan színészek fognak szerepelni, mint John Cena, Ben Schwartz és Paula Pell.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások