Arcfelis­meréssel a patkányok ellen

Arcfelis­meréssel a patkányok ellen

2023. január 25. 22:52, Szerda
A technológia alkalmazására azért van lehetőség, mert a rágcsálóknak eltérő arcformájuk van.

A kutatók már 2017-ben megállapították, hogy a patkányok és más rágcsálók különböző arcformával rendelkeznek. Különösen a szelíd, háziasított és a vad, agresszív patkányok arca tér el egymástól. A vadon élő rágcsálók veszélyes betegségeket, például kolerát, szalmonellát vagy tuberkulózist terjeszthetnek és gyorsan szaporodnak. Ezért különösen a nagyvárosokban szükség van a kártevők elleni védekezésre, hogy megakadályozzák a rágcsálók tömeges elterjedését.

A Rentokil kártevőirtó vállalat egy arcfelismerő szoftvert tesztelt a rágcsálók útvonalának követésére. A mesterséges intelligencia segítségével az egyes patkányok közötti viselkedésbeli különbségek azonosíthatók és célzottan kezelhetők - erre Andy Ransom, a cég vezérigazgatója hívta fel a figyelmet. Az alkalmazott szoftver kamerák segítségével a patkányokat a szőrzetük színe vagy a fejük formája alapján azonosítja és így következtetéseket von le a tartózkodási helyükre és a szokásaikra vonatkozóan. "Az arcfelismerő technológia segítségével láthatjuk, hogy az egyes számú patkány másképp viselkedett, mint a hármas számú. S a technológia azonosítja, hogy melyik patkány jött vissza, hol táplálkozik, hol alszik, ki okozza a kárt, az épület melyik részéből jön, honnan jut be az épületbe, ugyanaz a rágcsáló-e, amelyik a múlt héten problémát okozott" - hangsúlyozta a menedzser.

A Vodafone szakembereivel együttműködve, 18 hónap alatt kifejlesztett program hasonlóan működik, mint ahogy a bűnözőket a térfigyelő kamerák érzékelik. "A végső áttörést azonban az Eitan Amichai izraeli kártevőirtó vállalkozás tavaly decemberben történt megvásárlása jelentette, ami hozzáférést biztosított számukra fontos technológiákhoz" - idézte a vezérigazgatót a The Guardian. A szoftvert jelenleg irodákban és élelmiszer-feldolgozó társaságoknál tesztelik.

A Rentokil a világ legnagyobb kártevőirtó vállalata, amely világszerte rendelkezik irodákkal. A cég bővíteni akarja a tevékenységét és a beszámolók szerint 2016 óta 300 társaságot vásárolt fel. A csoport a "jövő városait" célozza meg azokban az országokban, ahol hamarosan kártevőkkel kapcsolatos népességrobbanás várható, például Kínában, Indiában és Indonéziában. "Amennyiben be tudjuk azonosítani, hogy melyik városokban lesz tömeges népességnövekedés, akkor nagyjából arra lehet következtetni, hogy jelentős rágcsálóproblémákkal fognak küzdeni" - taglalta Ransom.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások