Fenyegetések miatt nem mutatkozik be a robotjogász

Fenyegetések miatt nem mutatkozik be a robotjogász

2023. január 30. 09:31, Hétfő
Az elképzelés az ügyvédi kamarák tiltakozásán bukott el, zugirászattal vádolták meg. A szakma nagyon védi a tevékenységét, aki jogosulatlanul, üzletszerűen végez ilyen tevékenységet Magyarországon is két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A DoNotPay vállalat a világ legjobb robotügyvédjének nevezte tavaly decemberben az azonos nevű fejlesztését, mert sikerült újratárgyalnia egy szerződést egy internetszolgáltatóval. A szoftver február 22-én segített volna először egy ügyfelet a védelemben a bíróságon egy közlekedési bírság ügyében, hogy visszakaphassa a jogosítványát. Az ötlet az volt, hogy a gyorshajtó felvesz egy okosszemüveget, ami rögzíti a bírósági eljárást, és egy fülhallgatóba megkapja a válaszokat az algoritmustól. Most azonban újabb fordulat történt: az NPR arról számolt be, hogy a tervekből nem lesz semmi, mert Joshua Browder cége - miután az elképzelés kitudódott - számos dühös levelet és fenyegetést kapott ügyvédektől és az érdekvédelmi csoportjaiktól.

"Több állam ügyvédi kamarája is megfenyegetett minket. Az egyik még azt is kilátásba helyezte, hogy a kerületi ügyészséghez fordul, büntetőeljárást indít ellenem, valamint vádemelés és börtönbüntetés is lehetséges. Az egyik állami kamarai tisztviselő pedig kiemelte, hogy a jogosulatlan ügyvédi tevékenység egyes szövetségi államokban vétségnek számít, amiért akár hat hónapos megyei börtönbüntetés is kiszabható. Innentől a dolog túl veszélyes volt a számomra. Még, ha nem is jutott volna el az ügy odáig, a büntetőjogi vádakkal való fenyegetés elég volt ahhoz, hogy feladjam. A levelek mennyisége miatt úgy gondoltuk, ez csak eltereli a figyelmünket és jobb, ha továbblépünk" - jelentette ki a 26 éves brit származású ügyvéd. Browder azt nem volt hajlandó elárulni, hogy konkrétan melyik állami ügyvédi kamara küldött levelet és melyik tisztviselő fenyegetőzött egy esetleges büntetőeljárással. De az utóbbi személy arra hívta fel a figyelmét, hogy a startupját több állami ügyvédi kamara is vizsgálja, köztük a kaliforniai is.


Joshua Browder

George Cardona, a Kaliforniai Állami Ügyvédi Kamara főtanácsosa nem kívánta kommentálni a DoNotPay elleni fenyegetéseket, de azt hangsúlyozta, hogy a szervezetnek kötelessége kivizsgálni a jogosulatlan ügyvédi tevékenység esetleges eseteit. "Rendszeresen tudatjuk a potenciális jogsértőkkel, hogy polgári vagy büntetőjogi felelősségre vonással nézhetnek szembe, ami teljes mértékben a bűnüldözésen múlik" - emelte ki Cardona. Leah Wilson, a Kaliforniai Állami Ügyvédi Kamara ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az utóbbi időben megjelentek a technológia-alapú jogi képviseletek, mert nagyon drága a jogi tanácsadás. "2023-ban azt látjuk, hogy jól finanszírozott, nem szabályozott szolgáltatók rontanak be az alacsony költségű jogi képviselet piacára, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ezeket a szolgáltatásokat szabályozni kell-e és hogyan" - hangsúlyozta Wilson.

Még ha egyes megfigyelők nem is vitatják a mesterséges intelligencia bírósági alkalmazását, de azt megkérdőjelezik, hogy a DoNotPay mesterséges intelligencia eszközei mennyire hatékonyak a jogi szolgáltatásokra szoruló emberek számára, mivel egyesek az alapvető funkciókat használva vegyes vagy silány eredményeket értek el. Browder mindenesetre azt reméli, hogy ez még nem az út vége a mesterséges intelligencia számára a tárgyalóteremben. "Az igazság az, hogy a legtöbb ember nem engedheti meg magának az ügyvédeket. Ez eltolhatta volna az egyensúlyt és lehetővé tette volna, hogy olyan eszközöket használhassanak a tárgyalóteremben, mint a ChatGPT, amelyek talán segíthettek volna nekik megnyerni az ügyeket" - fejtette ki a menedzser.

A robotügyvédek jövője egy másik okból is bizonytalan, ami sokkal egyszerűbb, mint az ügyvédi kamarák egzisztenciális kérdései: a tárgyalótermi szabályok. Sok országban tilos a bírósági eljárásokról hangfelvételt készíteni, ez államtól függően előfordul az Amerikai Egyesült Államokban is. A DoNotPay által kifejlesztett mesterséges intelligencia eszköz - amelyet még egyáltalán nem teszteltek valódi tárgyalótermekben - az érveket tartalmazó hangfelvételt igényli ahhoz, hogy a gépi tanuló algoritmus válaszokat tudjon generálni. "Azt hiszem, az eszköz robotügyvédnek való elnevezése nagyon sok ügyvédet felháborított. De szerintem nem látják a fától az erdőt. A technológia fejlődik, a tárgyalótermi szabályok pedig nagyon elavultak" - szögezte le Browder.

A DoNotPay jövője biztosított, kockázatitőke-társaságoktól 28 millió dollár tőkét vont be fejlesztésekre. A tárgyalótermek helyett most inkább az orvosi számlák lealkudására, a nem kívánt előfizetések gépi lemondására és a gyorshitelekkel befürdő emberek jogi iránymutatására koncentrálnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások