MInden érzelem a Halálos iramban 10 plakátján

MInden érzelem a Halálos iramban 10 plakátján

2023. február 1. 14:35, Szerda
Nemsokára itt a HI10 előzetese.

Megérkezett az első előzetes előtt 10 nappal a Halálos iramban 10. részének első plakátja, mely nem meglepő módon Vin Diesel-köpontú lett. A plakáton minden más is rajta van, ami számít. A kereszt. A film címe (Fast X). A premier dátuma (május). Valamint az, hogy ez a rész bizony a végső út kezdetét jelenti majd.

Mint ismert, Diesel az év elején majdnem 100 millió követőjének ajándékkal kedveskedett az Instagramon, hiszen nem csak egy képet osztott meg velük a Halálos iramban 10. részéből, hanem még azt is elhintette, hogy a film első előzetesét kevesebb, mint két hónap múlva láthatjuk, vagyis még mindenképp télen. És már akkor is szinte biztosnak tűnt, hogy ez azt jelenti, hogy a Super Bowl alatt mutatják be.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások