A Kokainmedve itthon csalódást keltett a mozikban

A Kokainmedve itthon csalódást keltett a mozikban

2023. február 28. 15:09, Kedd
Volt, aki többet várt a Cocaine Bear hazai nyitányától.

Igaz, hogy technikailag noname gárdával egy random Jason Statham-akciófilm szintjén debütált a hazai mozikban a Kokainmedve, azonban ez a 20 ezer eladott jegy körüli hétvégi teljesítmény mindenképp csalódásnak mondható a hájpot követően. A kifejezetten jól sikerült filmet azért így is látta 22 760 honfitársunk a bemutató első négy napján, ami a toplista második helyére volt elég a 26 138 nézőt teljesítő A Hangya és a Darázs: Kvantumánia mögött a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján.

A Kokainmedve 59 moziban került itthon bemutatásra, a hét másik nagyobb premierje, az Eltűnt pedig csak 38-ban, de sajnos utóbbi is alulteljesített, pedig még a fent említett "kifejezetten jó lett" kategóriánál is magasabb besorolást érdemelne. Mindössze 4 214-en választották a filmet hétvégi programként, azonban ebben nincs semmi meglepő, hiszen egyik film sem folytatás, egyik sem reboot, egyik sem feldolgozás, és már jó pár éve tudjuk, hogy a nézőket inkább azon vonzzák. Nem meglepő, hogy az első Hangya 3 mögött a 3. a Magic Mike, a 4. az Avatar 2, az 5. a Csizmás, a kandúr 2, a 7. Az ember, akit Ottónak hívnak, ami egy svéd film újrája, a 10. pedig egy új Asterix és Obelix-rész.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások