A Sikoly 6 jobban érdekelte a nézőket, mint bármelyik korábbi epizód

A Sikoly 6 jobban érdekelte a nézőket, mint bármelyik korábbi epizód

2023. március 13. 11:39, Hétfő
A várakozásoknak megfelelően rekorddal nyitott a Sikoly 6.

Nehéz lesz elkerüli a Sikoly hetedik részét, ha a döntés a stúdión múlik, ugyanis a hatodik epizód az előrejelzéseknek megfelelően rekordbevételt hozott, mind Amerikában, mind pedig globálisan. Azonban nem csak 50 millió dollárt, ahogy azt jósolták, hanem konkrétan 67 milliót.

Amellett, hogy az Amerikán kívüli vetítésekről 22,6 millió dollár folyt be, a film 44,5 milliós amerikai nyitányával simán lekörözte az eddig legjobban nyitó epizód, a harmadik 35 milliós számait. A lenyűgözően jó kezdés révén pedig már szinte biztosra vehető, hogy a horrorfilm Amerikában el fogja érni a 100 millió dolláros bevételt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások