A Microsoft szándékosan nehezíti a felhője elhagyását

A Microsoft szándékosan nehezíti a felhője elhagyását

2023. március 30. 23:02, Csütörtök
Három felhőszolgáltató bepanaszolta az amerikai céget az EU-nál, amely inkább változtat, minthogy vizsgálat induljon ellene. Egy évek óta húzódó ügy végére kerülhet így pont.

Tavaly novemberben az Európai Felhőinfrastruktúra-Szolgáltatók Szövetsége (CISPE) hivatalos versenyjogi panaszt nyújtott be az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságához a Microsoft ellen. Korábban hasonló keresetet adott be az OVH Group SAS és az Aruba. A piaci szereplők kifogásolták, hogy a redmondi konszern új szerződési feltételei, amelyeket a Microsoft egyoldalúan tavaly október elsején vezetett be, tisztességtelen gyakorlatot valósítanak meg és az óriáscég magatartása visszavonhatatlanul árt az európai felhő-ökoszisztémának. Véleményük szerint a Microsoft kihasználja az erőfölényét a szoftverek területén, korlátozza a választékot és növeli a költségeket, ez pedig torzítja a digitális gazdaságot Európában.

A Microsoft most felajánlotta, hogy megváltoztatja a felhőgyakorlatát azért, hogy elkerülje az Európai Unió trösztellenes eljárásának az elindítását és rendezze a kisebb riválisok által benyújtott panaszokat. Az amerikai társaság konkrét javaslatot terjesztett elő, amely az elnök, Brad Smith tavalyi bejelentésére épül. Az Európai Bizottság, amely az Európai Unió versenyhatóságaként jár el és az elmúlt évtizedben több mint 1,6 milliárd euró bírságot szabott ki a Microsoftra, már jelezte, hogy figyelemmel fogja kísérni a megállapodás megkötését.

A Microsoft közölte, hogy az európai felhőszolgáltatók visszajelzései nyomán tavaly októberben változtatásokat vezetett be licencelési gyakorlatában. "Hálásak vagyunk az eredményes beszélgetésekért, amelyek idáig vezettek minket, és nagyra értékeljük az azóta kapott visszajelzéseket" - jelentette ki a vállalat szóvivője. Az Európai Unió trösztellenes felügyelete és az OVHcloud nem kívánt nyilatkozni, míg az Aruba és a dán Cloud Community nem reagált azonnal a feltett kérdésekre.

A CISPE - amelynek tagjai közé tartozik a felhőalapú számítástechnikai piacvezető Amazon - rámutatott, hogy nem vesz részt a megállapodás kidolgozásában és megkötésében. "Volt egy kezdeti megbeszélésünk a Microsofttal, de nem láttunk semmi olyat, ami olyan változtatásokra utalna, amelyek biztosítják, hogy minden európai ügyfélnek lehetősége legyen arra, hogy az általa választott felhőben futtassa az általa kívánt szoftvert tisztességtelen licencfeltételektől vagy diszkriminatív árképzéstől mentesen. Ezért továbbra is fenntartjuk a panaszunkat" - szögezte le a CISPE szóvivője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások