Újraírják az egyik várt Marvel-filmet

Újraírják az egyik várt Marvel-filmet

2023. március 30. 15:04, Csütörtök
Új írót kapott a Thunderbolts.

A Marvel Studios megtalálta azt az írót, aki újra fogja írni a Thunderbolts, azaz az egyik soron következő Ötödik Fázisos Marvel Cinematic Universe-film forgatókönyvét. Az illető nem más lett, mint Lee Sung Jin, aki így ismét együtt dolgozhat Steven Yeunnal, akivel a premier előtt álló Beef című Netflix-sorozaton is dolgozott, valamint annak rendezőjével, Jake Schreierrel. Lee a Fekete Özvegyet is jegyző Eric Pearson helyére érkezik. (A rendező, akinek koncepciója a film kapcsán teljesen lenyűgözte a Disney-t, korábban Kanye West és Kendrick Lamar-klipeket készített, majd a Robot & Frankkel robbant be a filmesek közé, később pedig a Paper Townst rendezte meg.)

A csapatot tavaly szeptemberben mutatta be a Disney. A film konkrét történetéről természetesen semmit sem lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy pár gonosztevőről szól majd, akikre egy kormányküldetést bíznak. A gonosztevők pedig a következők: Valentina Allegra de Fontaine grófnő (Julia Louis-Dreyfus), Red Guardian (David Harbour), Ghost (Hannah Jon-Kamen), US Agent (Wyatt Russell), Taskmaster (Olga Kurylenko), Yelena Belova/Black Widow (Florence Pugh), The Winter Soldier (Sebastian Stan).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások