Five Nights at Freddy's-mozifilm: itt az első kép

Five Nights at Freddy's-mozifilm: itt az első kép

2023. április 7. 12:44, Péntek
Megérkezett az első hivatalos kép az egyik várt játékadaptációból.

A Blumhouse produkciós cég Instagramján tette közzé a jelenleg forgatás alatt lévő Five Nights at Freddy's-mozifilm első hivatalos fotóját, ami ismerős lesz sokaknak, akik ismerik a játékot, ami alapján a film készül. A főszereplők Josh Hutcherson, Matthew Lillard, Elizabeth Lail, Kat Conner Sterling, Piper Rubio és Mary Stuart Masterson lesznek. A filmet Emma Tammi rendezi saját, Scott Cawthon és Seth Cuddeback forgatókönyve alapján.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Blumhouse (@blumhouse) által megosztott bejegyzés


Warner Bros. még 2015-ben vásárolta meg az egyik legsikeresebb horrorjáték-sorozat mozis adaptációs jogait. Akkor Gil Kenant szerződtették rendezőnek, aki egyben a forgatókönyvet is megírhatta Tyler Burton Smith közreműködésével, azonban ezekből a tervekből sem lett végül semmi. Pár évre rá pedig Chris Columbus vezetésével indult meg az adaptáció fejlesztése, de abból idővel kiszállt a rendező. Az igen hangulatos, nem lineáris történetvezetéssel rendelkező játéknak egyébként az a lényege, hogy biztonsági őrként túl kell élni öt napot egy pizzériában.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások