Készül a Galaktitkos küldetés-tévésorozat

Készül a Galaktitkos küldetés-tévésorozat

2023. április 19. 18:33, Szerda
Ismét nekifutnak a Galaxy Quest-sorozatnak.

Legutóbb 2015-ben írtunk arról, hogy sorozatos adaptációt kaphat a Galaxy Quest című mozifilmből, mely annak idején itthon a döbbenetes, Galaktitkos küldetés címen látott napvilágot. Akkor az Amazon Studios állt neki a széria fejlesztésének. A pilot forgatókönyvét az eredeti film egyik írója, Robert Gordon jegyezte. Nos, abból a tervből nem lett semmi, azonban most ismét nekifutnak. A The Hollywood Reporter értesülései szerint ezúttal a Paramount+ kísérletezik majd. Készítője még nincs a szériának, csak az biztos, hogy Mark Johnson lesz az egyik executive producer, aki az eredeti filmen is dolgozott.

Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások