Magára talált a Marvel, jól sikerült A galaxis őrzői 3

Magára talált a Marvel, jól sikerült A galaxis őrzői 3

2023. május 6. 07:22, Szombat
Tetszik a közönségnek az új Marvel-film.

Az év elején Kevin Feige egy interjúban arról beszélt, hogy az alá tartozó Marvel Studios kicsit lassítani fog, ami a Marvel-tévésorozatok bemutatását illeti, vagyis nem fognak olyan tempóban érkezni a szériák, mint eddig. Ez a filmek és sorozatok számát természetesen nem érinti, azok az eddigi tempóban fognak készülni, csak tovább hagyják kifutni őket. Ennek többek között az lehetett az oka, hogy ők a legutóbbi filmjeik egy fokkal gyengébb fogadtatásának okát nem a végeredményben látták, hanem abban, hogy túl gyorsan, olykor csak 2-3 hónapos szünetekkel kerültek bemutatásra.

Nos, mondhatnánk, hogy A galaxis őrzői 3 fogadtatása ennek a lépésnek az első eredménye, de ez nem lenne igaz, hiszen pár gyengébben fogadott Marvel-film után viszonylag kevés várakozási időt követően követte a film a Hangya 3-at, és a CinemaScore értékelései alapján az első napos amerikai nézőktől 'A' átlagértékelést kapott, vagyis helyreállt a világ rendje, hiszen 2022 előtt csak elvétve volt nem A+, A vagy A- értékelés, míg 2021-ben és 2022-ben akadt több B+ is, és B is. Ez a példa, valamint az, hogy a Fekete Párduc 2 is erős visszajelzéseket kapott, azt mutatja, hogy a közönséget nem a filmek bemutatási tempója befolyásolja értékeléseiben, hanem azok általuk tapasztalt minősége.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások