Nem kellenek az új filmek Amerikának

Nem kellenek az új filmek Amerikának

2023. május 15. 10:54, Hétfő
Két friss premier is besült az amerikai mozikban.

Nem sok babér termett hétvégén Amerikában az új filmeknek. A Book Club: The Next Chapter egy sikeres film folytatásaként érkezett, de a nézők elég komoly része úgy érezte, hogy nem moziban nézős a második rész, így azok után, hogy 2018-ban az eredeti film 13,5 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, a folytatás csak 6,5 millióval kezdett a stúdióbecslések szerint, ami főleg annak köszönhető, hogy az idősebb nézők otthon maradtak.

Hasonlóan zakózott a Robert Rodriguez által rendezett Hypnotic Ben Affleck főszereplésével. Ez persze nem meglepő, ugyanis a 2021-ben elkészült film elég sokáig ült dobozban, hiszen míg nemzetközileg sok piacra sikerült eladni, amerikai forgalmazót két évig nem talált a film, mert egyik stúdió sem látta benne a potenciált a sikerre. Végül a Ketchup Entertainment úgy gondolta, hogy talán mégiscsak lehet profitot csiholni a filmből, és a nagy stúdiók nem értenek hozzá, de a nyitóhétvégi 2,3 milliós bevétel erre nagyon erős cáfolat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások