Előzetest kapott Emma Stone Frankenstein-filmje

Előzetest kapott Emma Stone Frankenstein-filmje

2023. június 8. 18:53, Csütörtök
Új Lánthimosz-film érkezik.

Yorgos Lanthimos elég hamar elért abba a státuszba, hogy minden filmje eseményszámba megy, és ez nem lesz másképp a Szegény párák esetében sem. Az Emma Stone főszereplésével készített Poor Thingset ráadásul Magyarországon forgatták, talán az első előzetesből ez ki is derül.


A görög rendező diadalútja a 2009-es Kutyafoggal kezdődött, majd jött az Alpok, és a 2015-ös A homárral a világhír is, amit az Egy szent szarvas meggyilkolása követett, majd pedig 2018-ban a 10 Oscar-díjra jelölt A kedvenc. Utóbbi egyébként bombameglepetésre anyagi sikert is hozott, hiszen Amerikában 34, a világ többi részén pedig 62 millió dollár bevételt termelt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások