Robotokat alkalmaznak a New York-i romoknál

Robotokat alkalmaznak a New York-i romoknál

2001. szeptember 20. 15:29, Csütörtök
A múlt hét kedden New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett rendkívül véres repülőgépes merénylet következtében a Központ mindkét tornya összedőlt, és a legfrissebb információk szerint több mint ötezer embert temetett maga alá. A kutyákkal és különböző detektorokkal dolgozó mentőalakulatok immár egy hete nem találtak túlélőket a romok alatt, de egyelőre még a halottaknak is csak egy nagyon kis hányadára sikerült rálelniük.

Éppen ezért a mentést irányító szervezetek úgy határoztak, hogy eljött az ideje annak, hogy különböző robotok segítségét is igénybe vegyék a mentési munkálatokban, ugyanis ezek az ügyes kis robotok sok esetben olyan helyekre is képesek eljutni a romok alatt, ahová sem a mentőszemélyzet, sem a mentőkutyák nem képesek eljutni. A legfrissebb híradások szerint a Világkereskedelmi Központ romjainál jelenleg legalább két csapat használ kutatórobotokat, mely robotok a legfejlettebb technológiákkal vannak felszerelve. A robotokon különböző érzékelők, erős fényű lámpák és kamerák is helyet kaphatnak, vagyis minden adott ahhoz, hogy a mentők megtalálják a romok alatt található élő, vagy halott személyeket. A mentés vezetői és New York polgármestere az elmúlt napokban azt nyilatkozták, hogy tisztában vannak azzal, hogy mit jelent, hogy immár egy hete nem találtak túlélőket, ennek ellenére az utolsó percig nem kívánják feladni a reményt.


Szakértők elmondása szerint a Világkereskedelmi Központ romjainál olyan úgymond erszényes robotokat is alkalmaznak, melyek erszényében apróbb robotok tucatja fér el. Amíg lehet, addig a nagyobb robot is szépen halad lefelé a romokban, azonban amikor az a méreteinél fogva elakad, akkor kibocsátja magából a kisebb kutatórobotokat, melyek apró méretük, és alakváltoztató képességeik révén szinte a legapróbb lyukakon és réseken is képesek áthaladni, és információt sugározni az esetlegesen bennrekedt emberekről. Egyes források szerint a New York-i romoknál még olyan katonai robotokat is bevetnek, melyeket eddig teljes titokban fejlesztettek a katonaság fejlesztőmérnökei. A legtöbb kutatórobot mozgatásáról lánctalp és nagykapacitású akkumulátor gondoskodik, és az erősebb modellek még arra is képesek, hogy az eléjük kerülő romokat elmozdítsák, majd ezután akadálytalanul mozogjanak tovább. Egyes robotok képesek teljesen önállóan is működni, azonban mivel ezek sok esetben még csak kísérleti robotok, a mentést irányító emberek általában nem engedik ki az irányítást a kezükből.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások