Kaszparov vs. Deep Junior sakkjátszma

Kaszparov vs. Deep Junior sakkjátszma

2002. augusztus 12. 14:11, Hétfő
A napokban bejelentették, hogy Garri Kaszparov sakk nagymester idén ősszel egy 100 dolláros, kereskedelmi forgalomban is kapható sakkszoftverrel fogja összemérni tudását. Szakértők szerint az IBM-féle Deep Blue okozta sebeit immár öt éve nyalogató Kaszparovnak korántsem sem lesz egyszerű dolga a számítógépes programmal, mely állítólagosan nagyon komoly tudással rendelkezik.


A bejelentés kapcsán elmondták, hogy Garri Kaszparov idén október 1-én az izraeli Jeruzsálemben küzd majd meg a Deep Junior nevezetű számítógépes sakkprogrammal, mely szoftver két Tel Avivban élő programozó, Amir Ban és Shay Bushinsky fejlesztése. A Deep Juniorról röviden annyit érdemes tudni, hogy megnyerte az idén júliusban Hollandiában rendezett hetedik Számítógépes Sakk Olimpiát, valamint, hogy elmondások szerint immár két éve egyetlen emberi ellenfél sem tudta két vállra fektetni.


Az "ember és gép" szellemi csatájának kikiáltott rendezvény hat játékból fog állni, a nyertes 300 ezer dollárral, a vesztes pedig 200 ezer dollárral távozhat majd. Amennyiben a hat játszma esetleg döntetlennel zárulna, a felek 250-250 ezer dollárral gazdagodnak majd. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Garri Kaszparov a legrosszabb esetben is 700 ezer dollárt nyer a dolgon, ugyanis a sakk nagymester csak azért, hogy egyáltalán megjelenjen a rendezvényen, 500 ezer dollárt kér.


Garri Kaszparov e tekintetben legutóbb 1996-ban, illetve 1997-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor is először nyert az IBM Deep Blue nevezetű számítógépe ellen, második alkalommal azonban már a nyers számítógépes teljesítmény diadalmaskodott az emberi agy felett. Az emberek és számítógépek közötti sakkjátszmák egyébként mindig nagy érdeklődésre tartanak számot, és egy-egy ilyen alkalom kapcsán szakmai körökben komoly viták szoktak kialakulni azzal kapcsolatban, hogy a számítógép esetleges győzelmében milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia, illetve a nyers számítási teljesítmény. A Kaszparov ellen hadrendbe állítani kívánt szoftver egyébként 1994-ben még Junior néven kezdte pályafutását, és akkoriban még egy egyprocesszoros számítógépen futott. A Deep Junior immár egy duálprocesszoros számítógépes rendszeren fut.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások