Négyszeres az Agent Orange által okozott szennyezés

Négyszeres az Agent Orange által okozott szennyezés

2003. április 22. 12:36, Kedd
Egy rég elfeledett amerikai katonai repülőgép repülési nyilvántartásáról frissen készült tanulmány meglepő fényben tünteti fel a vietnami háború egyik legsötétebb fejezetét.

A tanulmány felülvizsgálta az amerikaiak által szétszórt Agent Orange növényirtószert, amit az amerikai hadsereg arra használt a háború alatt, hogy a sűrű dzsungelben megbúvó vietnami gerillák rejtekhelyét felfedje. A szerben technológiai melléktermékként jelen volt a dioxin nevű anyag, amelyet költségmegtakarítási okokból nem vonnak ki a kész lombirtóból. A dioxin súlyos vese- és májbántalmakat okoz, igazából azonban idült hatása a félelmetes. Megrongálja ugyanis a DNS-t, tehát genetikai károkat okoz, továbbá az RNS-t és a fehérjéket is károsítja. Mivel bizonyos körülmények között évtizedekig tart, míg a szer lebomlik, a dioxin miatt a mai napig születnek Vietnamban súlyosan fogyatékos gyermekek, és a szétszórt anyagról szóló eredmények messze meghaladni látszanak a korábbi becsléseket. Más, korábban alkalmazott növényirtókkal együtt - melyek Agent Purple és Agent Pink néven váltak ismertté - a tanulmány szerint a háborúban szétszórt dioxin szennyezőanyag az eddigi becslések négyszeresére rúg.

A múlt hét végén napvilágot látott jelentésben az Egyesült Államok Gyógyászati Intézete beismeri, hogy az új tanulmány alapján célszerű lenne nagyméretű epidemológiai tanulmányokat végezni a növényirtószórás és a vietnami lakosság, valamint az amerikai veteránok egészségi állapota közötti kapcsolatról. Az intézet felszólította az Egyesült Államok kormányát a tanulmányok támogatására.

Az új elemzés, melyet a New York-i Columbia Egyetem kutatócsoportja végzett el Jeanne Mager Stellman vezetésével, minden eddiginél részletesebb, finomabb számítógépes feltérképezést ad a vietnami szennyezésről. Először számítható ki a szennyeződésnek való kitettség indexe az egyénekre és a lakosságra nézve, ami elég pontos egy epidemológiai kutatáshoz.


Az esőzések bemosták a szert a földbe,
és az ivóvízbe jutva az amerikai katonák is megitták

Stellman csoportja az indexet egy megdöbbentő mennyiségű, főként újonnan előásott adatokat tartalmazó adatbázis segítségével számította ki. Az adatok között szerepel a repülési útvonal, a szállított hatóanyagok mennyisége és típusa, beleértve a szivárgások, lezuhanás és ledobás következtében a környezetbe jutó mennyiséget, valamint a katonák mozgása, a terepviszonyok és a vietnami lakosság elhelyezkedése.

"Azt kell mondanom, bárcsak már korábban rendelkezésre álltak volna ezek az adatok" - mondta Alistair Hay, a brit Leeds Egyetem környezetvédelmi toxikológusa.

Az Agent Orange-ról a Nemzeti Tudományos Akadémia által készített, széles körben alkalmazott tanulmányon túl a kutatók főként a HERBS-re támaszkodtak, egy elektronikus nyilvántartásra, amit a hadsereg állított össze, és a nem kevesebb, mint 10 000 permetező repülés minden adatát tartalmazza. Ám az adatok előásása és letisztogatása során a csoport értékes archív adatokra bukkant, ami úgy tűnik eddig elkerülte mindenki figyelmét. Ennek segítségével jóval több adatot sikerült kinyerni a meglévő feljegyzésekből. A HERBS elemzése csupán annyit mutatott, hogy a repülések keresztül-kasul szelték Vietnamot, azonban semmilyen rendszert nem sikerült felfedezni a beszórt területekben.


Április 21-én az Agent Orange miatt meghalt négyszáz vietnami
veterán nevével bővítették az amerikai veszteséglistát

Az új tanulmány viszont megvizsgálta a pilóták repülés után leadott napi jelentését, melyekben projektszámokra bukkantak, amik halványan emlékeztettek a HERBS-ben mindeddig sehová nem tartozó számokra. Így sikerült megkapni egy eddig hiányzó adatot, a célpontok részletezését, ami segítségével a kutatók elkészíthették az első térképet, ami megmutatja, hogy mely területek pontosan mikor és mennyi permetet kaptak.

A tanulmány heves reakciókat válthat ki mind a vietnami kormány, mind az amerikai veteránok részéről, hiszen mindkét fél a mai napig kompenzációt követel az Agent Orange miatt. A számítások szerint 2-4 millió ember volt kitéve a szer hatásainak, a kutatók hamarosan közzé teszik az amerikai katonai állásokra vetített szórások térképét is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások