Vakság ellen bionikus retina

Vakság ellen bionikus retina

2003. május 17. 11:19, Szombat
Egy egészen újszerű retina beültetéssel ellátott vak pácienseknek sikerült befogadniuk és agyukban összerakni egy videokamera felvételeit. A mesterséges implantátum vizuális jeleket fogad, melyeket "képpé" alakít, amit elektromos stimulációval a megmaradt egészséges retina sejtekhez továbbít 16 elektródán keresztül. Az eszköz első próbáján a pácienseknek sikerült megkülönböztetniük olyan hétköznapi tárgyakat, mint egy tányér vagy csésze.

Mindazonáltal még mindig nem teljes mértékben saját szemükkel "látják" ezeket a tárgyakat, a képet egy videokamera juttatja el a beültetéshez. Eddig mindössze hárman kapták meg a négyszer öt milliméteres szilikont és platinát tartalmazó bionikus szemet, ami méretét tekintve csupán egy kontaktlencse harmada.

Először számítógép által generált képeket vetítettek a pácienseknek, ezzel tesztelve a beültetés sikeres voltát. Ezután egy külső videokamera vett fel képeket és ezt sugározták a vevőn keresztül, mely szintén be van ültetve a páciens füle mögé. Magát a kamerát egy szemüvegre szerelték fel, ami vezeték nélkül közvetíti a képeket a vevőhöz, ez a jeleket a bionikus chip felé továbbítja, ahol az eredeti kép mintája összeállva a megfelelő elektródákat kapcsolja be.


"A kamera rendkívül kicsi, emellett számos előnnyel rendelkezik, képes zoomolni és a színeket szabályozni. Az eszköz segítségével a páciensek érzékelhetik a fényeket, sőt akár tárgyakat is megkülönböztethetnek" -mondta Mark Humayun, a Dél-Kaliforniai Egyetem Keck Orvosi Iskolájának szemész professzora. "A közeli jövőben azt szeretnénk felmérni mennyire hasznos a protézis a mindennapi tevékenységekhez."
A jelenleg alkalmazott implantátumok csak korlátozott számú elektródával rendelkeznek, ami azt eredményezi, hogy az általuk láthatóvá váló objektumok nagyon alacsony felbontásúak. A jövő modelljei a remények szerint jóval több elektródával lesznek felszerelve, tovább javítva a betegek "látását", a professzor egy ezer elektródás változatban gondolkodik. "A szem több millió fényérzékelő sejttel rendelkezik" - tette hozzá.


Az eredeti kép, és a 10x10 pixeles verzió, melyet az agyba továbbítanak

Az eszközzel azokat a betegeket célozzák, akik olyan betegségeknek köszönhetően vesztették el látásukat, melyben a fényt befogadó sejtek a szem hátsóbb részein elhaltak, azonban a következő retinasejt-rétegek - melyek a jelek továbbítását végzik az agy felé - még épek. Ezek a tünetek főként az időskori szembetegségek jellemzői.
Innen a művelet már "egyszerű". Az elektródákat ezekhez a sejtekhez csatlakoztatják, így téve lehetővé a képek közvetlen sugárzását a látóidegeken keresztül az agyba. Végeredményben a bionikus retinát arra a szintre szeretnék eljuttatni, mint azt az implantátumot, amivel a süketen született gyerekek hallását képesek visszaállítani. Ezek hasonló elven működnek, itt az elektródák a belső fülhöz csatlakoznak.

Az eszközöket még a gyermekkor korai szakaszában kell beültetni, mielőtt az agy hozzáedződne a süketséghez, jegyzi meg Humayun. "Ugyan ezt az elvet követné a bionikus retina is" - mondta.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások