Hajsza a vírusírók után

Hajsza a vírusírók után

2003. szeptember 1. 12:34, Hétfő


Az FBI nagy erőkkel kutat a Sobig vírus, illetve az MSBlaster féregprogram készítői után, és a nyomozás más részben eredményt is hozott: utóbbi egyik variánsát készítő fiatalt már el is fogták.

John McKay ügyész közlése szerint a 18 éves minneapolisi Jeffrey Lee Parsont vádolják az MSBlast.B variáns elkészítésével. Az eredetiben két fájlt módosító "teekid" becenevet használó 150 kilós fiatal a Microsoftot és Bill Gatest vádoló üzeneteket is elhelyezett a kódban. Parson beismerte az új variáns létrehozását. McKay elmondása szerint a B variáns elkészülte nagymértékben okozója a Blaster megállíthatatlanságának. "Úgy véljük, kulcsszerepet játszott a Blaster problémában, és őrizetbe vétele jelentős előrelépés az ügyben" - nyilatkozta. "Ez jelentős támadás volt nem csak a Microsoft, de több ezer otthoni és vállalati számítógéptulajdonos ellen is."

Az FBI ügynökök Parsont otthonában fogták el, és pár órával később már a területileg illetékes bíróság előtt állt. Jelenleg háziőrizetben van azzal a feltétellel, hogy nem használja az internetet. Akár 10 év börtönt és 250 000 dolláros pénzbírságot is kaphat. McKay elmondta, hogy a szövetségi hatóságok folytatják az MSBlast támadás további elkövetői utáni nyomozást. Véleménye szerint Parson kis játékos a teljes problémát tekintve, és még nem felbecsülhető az általa okozott kár tényleges nagysága.


John McKay ügyész sajtókonferencián jelentette be az elfogást

A vád szerint az FBI ügynökök a Blaster által generált forgalmat publikus adatbázisokban visszanyomozva jutottak el a Parson online becenevét használó weboldalig. Az oldalon más férgek forráskódja is megtalálható volt, egy speciálisan a ma oly népszerű p2p (fájlcserélő) hálózatokra tervezve. Otthonát átkutatták, hét számítógépet lefoglaltak. Az Associated Press által megkérdezett szomszédok szerint Parson nagydarab, gyorsan vezető fiatal, aki gyakran váltogatta hajszínét és sok időt töltött számítógépeivel.

A biztonsági cégek üdvözölték a vírusírók igazságszolgáltatás elé vitelét célzó kormányzati törekvést. Craig Schmugar, a Network Associates kutatója szerint az FBI és más nyomozószervek egyértelműen egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az internetes büncselekmények felderítésébe. "Ez az elfogás üzenet minden vírusíró számára" - mondta Shmugar. "A hasonló dolgok nem maradnak megtorlatlanul." Schmugar nem volt meglepve a tettes fiatal mivoltán, mivel illik rá az átlagos vírusíró sztereotípiája - kutatásuk szerint a vírusaktivitás magasabb iskolaszezonban, és csökken a nyári vakáció alatt. "A mostani nyár viszont pokoli volt."


A 18 éves Jeffrey Lee Parson papírral arca előtt

A számítógépes bűncselekmény különösen súlyos esetének elkövetése az Egyesült Államokban tavaly óta már életfogytiglani börtönnel is büntethető, Angliában pedig akár terroristának is minősíthető az elkövető.

A hónap második felében társa, a Sobig féreg kavarta fel a kedélyeket. Első változata januárban kezdett el terjedni, célja egy speciális szoftver betöltése volt, amivel anonim reklámleveleket lehet küldeni a fertözött számítógépeken keresztül. A többtízezer fertözött gép irányítója, a tényleges levélfeladó utána már ellenőrizhetetlen. Az F-Secure biztonsági cég igazgatója, Mikko Hypponen szerint "Az egész nagyon meg volt tervezve, jól volt megvalósítva és végrehajtva." Hypponen véleménye szerint a vírusíró pénzszerzési célból dolgozik, a szerverként alkalmazható számítógépek listájával akar nyereségre szert tenni. "Most először van kiváló motiváció: a pénz."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások