Athlon 64 & 64-FX: lépéselőnyben az AMD?

Az Advanced Micro Devices (AMD) több évnyi várakozás, találgatás, és spekuláció után múlt hét kedden végre piacra dobta asztali számítógépekbe szánt Athlon 64 és 64 FX processzorait, amelyekkel a társaság egyértelműen valami újat, egyedit szeretett volna kiadni a rivális Intellel szemben.

A sunnyvale-i (Kalifornia) székhelyű processzorgyártó Advanced Micro Devices helyzete meglehetősen bizonytalanná vált, amikor a társaság K6-os termékcsaládja, beleértve a K6-2 és K6-III processzorokat is, enyhén fogalmazva sem aratott sikert a piacon. Az AMD gyakorlatilag a csőd széléről menekült meg a hetedik generációs Athlon processzorok kiadásával, amelyek később jelentősen fellendítették a társaság eladásait, és a cég számottevő piaci részesedést tudott szerezni az ősi rivális Intel rovására.


K. J. Chou és Sam Rogan, az ázsiai régió marketingigazgatója a bemutatón
Az AMD vezetői azonban hamar belátták, hogy a társaság helyzete hosszútávon csakis abban az esetben stabilizálható a piacot átható, egyre kiélezettebb versenyhelyzetben, ha a cég nem csak azt bizonyítja be, hogy tud hasonlóan jó processzort készíteni, mint az Intel, de valamilyen új megoldással meg is tudja különböztetni saját termékeit a chipóriás processzoraitól, újat is tud nyújtani a piacon.

Az Athlon processzorok által követett alapelképzeléstől radikálisan eltérő, újgenerációs processzor kifejlesztésének szüksége az Intel Pentium 4 processzorának megjelenését követően még egyértelműbbé, és még sürgetőbbé vált. Bár az Athlon processzorok azonos órajel mellett jóval nagyobb teljesítményre voltak képesek, mint az Intel új üdvöskéje, a Pentium 4, ez utóbbi chip rendkívül jó skálázhatóságával villámgyorsan meghódította a 2 GHz fölötti órajeltartományokat, és hosszabb távon egyértelműen ígéretesebb megoldásnak számított a technológiai korlátait már-már súroló K7-es architektúrával szemben.


A két büszkeség
Miközben a Pentium 4-es processzorok egyre magasabb órajelet értek el, az AMD csak nehézkesen tudott olyan módosításokat végezni az Athlon processzormagon, amely lehetővé tette a chipek sebességének további növelését. Ezzel egyidőben az Intel jelentős előnyt szerzett abból a felhasználói nézetből, miszerint a processzor teljesítményét a működési frekvencia, az órajel határozza meg, és amelyik chip órajele magasabb, az egyúttal a gyorsabb is.

Az AMD a felhasználók többségét nem tudta meggyőzni arról, hogy a processzorok többségének esetében az órajel már nem döntő tényező, hiszen egy alacsonyabb órajelű chip is lehet gyorsabb egy nagyobb gyorsítótár (cache) alkalmazásával, vagy amennyiben egy órajel alatt több műveletet tud elvégezni. A fogyasztók sikeres "oktatását" ráadásul nem segítette elő a társaság új, relatív teljesítményt mutató modellszámozási rendszere sem, amely távol áll az egyértelműségtől, és a bevezetése óta eltelt idő alatt még azt sem sikerült az AMD-nek tisztázni a nyilvánosság számára, hogy pontosan melyik processzort veszi az értékelés alapjául.


Mivel az AMD a Ferrari szponzora, így Michael Schumacher is szerepet kapott
Az AMD-féle modellszámozási rendszer másik alapvető problémája, hogy a gyártó tulajdonképpen bármilyen modellszámot felírhat a processzorra, így az esetleges csalás gyanúját ébresztheti a felhasználókban. A relatív teljesítmény alkalmazásának ezen problémája a Cyrix processzorok kapcsán már korábban is kitűnt, így a rendszer iránti bizalom korántsem volt teljes. Az Athlon XP és MP chipek esetében alkalmazott modellszámozás egyes szakértők szerint bizonyos chipeknél ráadásul túlzó volt, amely nem vetett jó fényt az AMD-re.