2004-re 2004 internetpont Magyarországon

2004-re 2004 internetpont Magyarországon

2003. október 10. 21:34, Péntek
Jövőre 2004 helyen hoznak létre eMagyarország internet hozzáférési pontot. Háromszázat a teleházakban, ezret a könyvtárakban és kulturális intézményekben, a többit pedig a kispostákon, közölte az informatikai és hírközlési miniszter csütörtökön Székesfehérvárott.

Kovács Kálmán az eMagyarország ifjúsági programjának indító rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a program keretében az idén 1000 diák - köztük 350 határon túli fiatal - számára hat tábort szerveztek, amire ötvenmillió forintot költött a tárca.

Jövőre 350 millió forintot szán a minisztérium a program megvalósítására, a táboroztatásra, ösztöndíjakra és az eMagyarország klubhálózat kiépítésére. 2004-ben négyezer diák vehet részt az eMagyarország táborokban itthon, valamint Erdélyben, a Felvidéken, illetve a Kárpátalján. A program új elemeként jövőre elsősorban a felsőfokú oktatási intézményekben végző, diploma-, vagy tudományos munkaként az informatikával, illetve az információs társadalom kérdéseivel foglalkozó fiatalok közül ötvenen ösztöndíjra is pályázhatnak.

Megkezdődik az eMagyarország ifjúsági klubhálózat kialakítása is. Az első klubot csütörtökön Székesfehérvárott nyitották meg, és még az idén 15, felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkező településen nyitnak hasonlót. A cél az, hogy 2005 második felére valamennyi főiskolával, egyetemmel rendelkező helységben működjön eMagyarország klub, és megkezdődjön a határon túl - Erdélyben, Kárpátalján és Szlovákiában - is a klubhálózat kialakítása - mondta Kovács Kálmán.

A miniszter szólt arról is: az eMagyarország program fontos elemeként az európai uniós csatlakozás idejére legalább 2004, egy új pályázat kiírásával pedig 2100 internetes csatlakozási helyet alakítsanak ki az országban. A teljes eMagyarország program megvalósítása összességében 2 milliárd forintba kerül.

Eddig a közösségi internet pontok kialakítására mintegy egymilliárd forintot, a közháló indítására 300 millió forintot, táborokra pedig 50 millió forintot költöttek. Az internet elterjedése felgyorsult, a tavalyihoz viszonyítva 40 százalékkal nőtt az előfizetők száma, és megháromszorozódott a szélessávú eléréshez kapcsolódó szerződéses végpontoké, tette hozzá a miniszter.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások