Bush új irányba tereli a NASA emberi űrprogramját

Bush új irányba tereli a NASA emberi űrprogramját

2004. január 10. 23:41, Szombat
Jövő szerdán Gerorge W. Bush bejelentése hatására új, történelmi fordulatot vehet az Egyesült Államok űrprogramja, mely újra eljuttathatja az embert a Holdra és előkészítheti a terepet egy emberi Mars expedíció számára.

A Fehér Ház szóvivője, Allen Abney tegnap jelezte Bush elnök január 14-i űrpolitikai bejelentését. Abney nem árulta el milyen velejárói lesznek a bejelentésnek, illetve azt sem erősítette meg miszerint Bush új űrpolitikai direktívát írt volna alá decemberben. Bart Gordon képviselő, a képviselőház tudományos bizottságának egyik vezető tagja elmondta, Bush bejelentése várhatóan előretekintő és valóra váltható lesz, valamint egy "rég várt iránymutatást ad egy program számára, ami csak hányódik az Apollo program befejezése óta".

Bár hivatalosan még titok övezi, a terv főbb részleteit a média az elmúlt hetekben már világgá kürtölte. A pontok az alábbiakat tartalmazzák:
  • A Nemzetközi Űrállomás építése befejezése az űrsiklók alkalmazásával, majd ezt követően 2010 környékén az űrsikló flotta kivonása a szolgálatból. Az állomáson zajló kutatások az emberek egészségének megtartására az űrben koncentrálnak.
  • Az orbitális űrrepülőgép projekt átalakul legénységi felderítő járművé és egy új emberi űrrepülő kialakítására összpontosít, ami az űrhajósokat szállítja a Földről valamint az állomás és a Hold között.
  • Az űrsikló flotta megszűnésével az új kezdeményezés a Delta 4 és Delta 5 hordozórakéták mellett a nemzetközi járművekre is támaszkodik, mint a Szojuz és az Ariane. Jelenleg nincs tervbe véve egy új nagy erejű, Saturn 5 osztályú hordozórakéta kifejlesztése.
  • Ehhez a törekvéshez csatlakozik a Prometheus Projekt néven ismert űr-atomenergia kezdeményezés, ami az új űrrepülési technikák lehetővé tételére összpontosít, melyet a Föld és Hold közötti utazásokon tesztelhetnek, mielőtt elindítanának egy jóval hosszabb emberi űrutazást a Marsra.
  • Mindezek finanszírozására a NASA költségvetését a 2005-ös pénzügyi évben 800 millió dollárral megemelik és ettől számítva évente további 5% körüli növekményekkel toldják meg.


    A holdbázis a tudományos kutatás központja és a mélyűri expediók ugródeszkája lehet

    Várhatóan Bush elképzeléseit a nemzet űrprogramjáról nagy örömmel fogadja az űrtársadalom, valamint a kongresszus, melynek igen nagy szerepe lesz a NASA jövőjének alakításában. "Úgy vélem összességében jól fogadja majd a képviselőház. Bizonyára lesznek kétkedők és a dolgok kivitelezéséhez kapcsolódó adok-kapok" - mondta Brian Chase, a Nemzeti Űrtársaság igazgatója.


    A Föld és a Hold közötti nullgravitációs pontban is lenne értelme egy bázisnak

    Gordon megjegyezte, hogy csupán 58 év kellett a Wright fivérek repülése után az emberi űrutazáshoz. "Mindössze nyolc évvel a kezdeti űrrepülések után már két amerikai szállt le a Hold felszínére és hagyták ott az első emberi lábnyomokat egy másik világ talaján" - mondta Gordon. "Bár az elmúlt három évtizedben jelentős eredményeket értünk el a robot űrkutatásban, a nemzet emberi űrprogramja csak hányódik, céljait illetően nincs semmiféle összhang. Az elnöknek megvan mind a lehetősége, mind a felelőssége, hogy átvegye az irányítást ezen a területen."

    Kapcsolódó linkek

  • Listázás a fórumban 
    Adatvédelmi beállítások