Botrány az osztrák porszennyezés miatt

Botrány az osztrák porszennyezés miatt

2005. május 9. 21:57, Hétfő
Megkezdődött az osztrák környezetvédelmi minisztériumban a környezetvédők körében már előzőleg is nagy port kavart szakértői egyeztetés a levegő porszennyezettsége ügyében.

Az egészségügy előtt nem ismeretlen a belélegzett levegőben lévő porszemcsék és egyes főként légúti megbetegedések jelentkezése közötti szoros összefüggés, és régóta követeli a lakosság hatékonyabb védelmét a légszennyezéssel szemben. "A problémakör már 13 éve kellő alapossággal publikált és bizonyítottnak tekinthető az összefüggés a légúti megbetegedések kialakulásával. Elérkezett a tettek ideje." - fejtette ki Dr. Sylvia Hartl, a bécsi Otto Wagner kórház tüdőgyógyász főorvosa.

A mikrorészecskék által alkotott por szabad szemmel nem láthatóan apró, a légutakra irritáló hatású vagy egyenesen mérgező, illetve rákkeltő vegyületeket hordozó részecskék keverékéből áll. A keverék járművek által kibocsátott kipufogó gázokból, illetve felkavart fékfelület, gumiabroncs felület, valamint útfelület kopásból, ipari és háztartási égéstermékekből (szén- és faégetés), emellett az utakra kiszórt sóból áll. A keveréket alkotó aerosol (apró folyékony, szilárd vagy gáznemű részecskék), valamint szilárd mikrorészecskék a légutak legmélyebb rétegeibe is eljutnak a belélegzett levegővel.

"A nitrogénoxid és a kénes égéstermékek nyálkahártya gyulladást okoznak. A tüdő savas esőjének tekinthetőek" - mutatott rá Dr. Wagner. Különös veszélynek vannak kitéve a már károsodott előélettel rendelkező személyek, mint az asztmások vagy a krónikus tüdőbetegségekben szenvedő betegek. "A hatásra azonban az egészséges tüdő is reagálni kénytelen." Gyermekek esetében a tüdő fejlődésére gyakorol negatív hatást a szennyezés. "A gyermekek körében tapasztalható asztmás megbetegedések növekvő száma a porszennyezéssel hozható összefüggésbe."

"A tíz mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék olyan mélyen behatolnak a tüdőbe, hogy eljutnak a tüdőhólyagokig is. Feloldódnak a nyálkahártyán és savas, agresszív szabad gyökökkel rendelkező vegyületeket képeznek." A tüdőhólyagocskák valósággal feloldódnak a vegyszerek elegyében. Az egyik következmény a légutak beszűkölése lesz. A levegő porszennyezettségének megnövekedése megnöveli a krízishelyzetek jelentkezésének és az elhalálozás gyakoriságát az asztmás, valamint a szív- és érrendszeri zavarokkal küszködő betegek körében. Bizonyított az összefüggés a huzamos idejű légszennyezésnek való kitétel és a megnövekedett elhalálozási kockázat között."

Listázás a fórumban