Horror a bevételi mutatókban?

Horror a bevételi mutatókban?

2005. augusztus 2. 14:18, Kedd
Manapság nagyon divatos régebbi horrorokat, klasszikussá vált thrillereket felújítani, kicsit átpofozni majd a mozitermekbe küldeni. Nézzük az utóbbi idők terméseit. Elég 2005 május 6-ig visszamenni. Azóta összesen öt darab "A-kategóriás" horror került a mozikba. Hogy milyen eredménnyel?

A Paris Hilton "haláli" alakításával fémjelzett Viasztestek eddig 32,1 millió dollárt hozott a készítők konyhájára. A készítésre fordított összeg nem ismert, de elemzők minimum 45 millióra becsülik.

A következő a kult-rendező, George A. Romero "önfeldolgozása", a Holtak földje. A direktor saját klasszikusát dolgozta fel, eddig 20,3 milliót jövedelmezve. Szintén megbukott az ázsiai horror-remake, a Dark Water is. Az agyonreklámozott film nem tudta megközelíteni A kör vagy Az átok sikerét. 23,1 millióval alig vetítik már az Államok filmszínházai.

Szintén "import", csak most franciahonból a Magasfeszültség című horror. A hazánkban már videón is megjelent film nem vonzotta az amerikai közönséget és 3,6 millióval végleg búcsúzott az Államoktól.

A legutolsó és egyben legfrissebb próbálkozás az egykori énekes, Rob Zombie legújabb "remeke", a The Devil's Rejects. Az egykori zenész egyszer már sikerrel próbálkozott a rendezéssel, a nálunk csak videotékákban fellelhető House of 1000 Corpses előállítási költségeinek majdnem háromszorosát hozta vissza az amerikai mozikból. Legújabb filmje azonban nem kecsegtet túl sok jóval. Bemutatója hétvégéjén a 8. helyen nyitott 7 millió dolláros bevétellel.

Talán valaki végre ráébred, hogy a közönség ismét újra vágyik. Ahogy annak idején Wes Craven megújította a műfajt, úgy most is ideje lenne egy ilyen lépésnek. Reméljük nem kell többet elviselnünk ilyen "B-kategóriás" filmeket, mint például a Boogeyman is volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások